Nagyvilág

Szijjártó Péter részvétét fejezte ki az iráni elnök és külügyminiszter halála miatt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Részvétét fejezte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter és más iráni tisztviselők halála miatt, akik a május 19-i tragikus balesetben vesztették életüket, írja az MTI.

Szijjártó a Facebook-oldalán megosztott, Ali Bagheri Kaninak, az Iráni Iszlám Köztársaság megbízott külügyminiszterének címzett részvéttáviratában azt írta, hogy „emlékszem a 2021. december 16-i teheráni látogatásom alkalmával Raiszi elnök úrral folytatott találkozómra, és az Amirabdollahián külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseimre, aki mindig támogatta a hagyományosan baráti magyar-iráni kapcsolatok erősítését. Soha nem felejtem el, hogy mindig a rendelkezésemre állt, amikor találkozót kértem tőle, és mindig tiszteletet tanúsított Magyarország iránt”.

Szijjártó legmélyebb együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak és az iráni népnek.

Raiszi és Amirabdollahián, továbbá hét másik utas vasárnap délután vesztette életét Irán északnyugati részén a szerencsétlenségben. Az elnök vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy ott Ilham Alijev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. A katasztrófa feltehetőleg a rossz időjárási viszonyok miatt történt.

Kapcsolódó
Kényes időszak, vezetői válság vár Iránra az elnök halála után
A konzervatív irányba tolódó rezsimben nincs biztos befutó, aki pótolhatná a helikopterbalesetben elhunyt Ebrahim Raiszi elnököt. Még nagyobb gond, hogy ő lehetett volna az 1989 óta hatalmon lévő legfőbb vallási vezető utódja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik