Nagyvilág

Elkezdődött a helikopter-szerencsétlenségben meghalt iráni elnök temetése

ATA DADASHI / MOJ News Agency / AFP
Gyászolók veszik körbe az áldozatokat szállító kamiont 2024. május 21-én az iráni Tebrizben.
ATA DADASHI / MOJ News Agency / AFP
Gyászolók veszik körbe az áldozatokat szállító kamiont 2024. május 21-én az iráni Tebrizben.

Megkezdődött kedden a helikopter-szerencsétlenségben meghalt Ebrahim Raiszi iráni elnök és a többi áldozat, köztük Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter temetési szertartása az északnyugat-iráni Tebrizben. Az iráni állami média helyszíni beszámolója szerint több ezren gyűltek össze a városban, hogy részt vegyenek a szertartáson.

A koporsókat ezt követően a síita iszlám egyik szent városába, az észak-iráni Komba viszik, majd Teheránba. Az elhunyt elnököt csütörtökön helyezik végső nyugalomra szülővárosában, Meshedben, Amirabdollahiánt pedig Teheránban temetik el.

Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy ott Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. Az őt és a külügyminisztert – valamint a többi között a tartomány kormányzóját – szállító helikopter a visszaúton, az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett zuhant le. A balesetben összesen nyolcan haltak meg.

Mindeközben az iráni főügyészség bejelentette: eljárást indít azok ellen, akik az áldozatokat bármilyen formában vicc vagy gúny tárgyává teszik, valamint a szerencsétlenségről hamis információkat terjesztenek.

Iráni hivatalos források egyelőre nem közölték a baleset okát, a hatóságok azonban bejelentették, hogy az ezzel kapcsolatos vizsgálatot nem a polgári repülési szervek, hanem a hadsereg fogja lefolytatni.

Vasárnap este Ahmad Vahidi belügyminiszter azt mondta, a helikopter vélhetően a rossz időjárási körülmények miatt került bajba, az iráni állami televízió pedig ugyanezt jelentette a halálhír közzétételekor.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik