Nagyvilág

Úgy néz ki, Geert Wilders összehoz egy kormányt Hollandiában

DIRK HOL / ANP MAG / ANP via AFP
DIRK HOL / ANP MAG / ANP via AFP

Geert Wilders, a holland szabadságpárt (PVV) vezetője bejelentette, hogy sikerült megállapodást kötni Hollandia következő kormányáról. Wilders pártja fél éve nyerte meg a választást, de egyedül nem lett többsége, ahhoz, hogy kormányozni tudjon, több más párt segítsége is kell.

A mostani megállapodás négy párt között született.

  • Benne van Wilders pártja,
  • a korábbi kormánypárt, a konzervatív-liberális VVC,
  • a centrista, elitellenes Új Társadalmi Szerződés (NSC),
  • valamint a holland farmereket és agrárcégeket tömörítő Farmer Állampolgár Mozgalom (BBB)

Egyelőre csak a kormányzati megállapodást sikerült megkötni, abban nem egyeztek meg, ki lesz a miniszterelnök. Az már korábban eldőlt, hogy nem Wilders lesz az, saját maga mögött nem tudott többséget alkotni. A négyből három párt vezetője is bejelentette, hogy maradnak a parlamentben, nem vállalnak kormányzati szerepet, így sokat arról sem lehet tudni, ki lesz majd a kormány tagja.

A legnagyobb akadály a miniszterelnök személye lehet, ami még megállíthatja a megállapodást. Még a négy párt parlamenti frakcióinak is igent kell rá mondania.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik