A következő élő közvetítés része Putyin szerint Kínában értik csak igazán a háború kiváltó okait

Csehország szerint nem lehet csak úgy hazaküldeni a hadköteles ukrán férfiakat

Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP
Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP

Nem megvalósítható a hadköteles ukrán férfiak Ukrajnába való visszaküldését célzó javaslat – jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szerdán Prágában.

A cseh diplomácia vezetője a TOP 09 kormánykoalíciós párt felvetésére reagált. A jobboldali párt néhány napja azt közölte, hogy a kormánykoalíció legközelebbi ülésén felveti ezt a témát.

Jan Lipavsky, a Kalózpárt képviselője a szerdai kormányülés előtt újságíróknak azt mondta, nem érti, hogyan lehetne egy ilyen javaslatot megvalósítani.

Lehetetlen valakit csak úgy elfogni és Ukrajnába küldeni azzal a tudattal, hogy ott besorozzák a hadseregbe. Ezt a nemzetközi jog és a különféle szerződések nem teszik lehetővé

– fejtette ki álláspontját a miniszter.

Látjuk, hogy aránylag élénk vita folyik erről, és hogy Ukrajna is jelzi, hogy szüksége lenne harcképes férfi állampolgáraira hadseregében

– mutatott rá Jan Lipavsky.

Hangsúlyozta, hogy „nagyon érzékeny kérdésről van szó”, amelynek fejleményeit a cseh diplomácia nagy figyelemmel követi, és követik azt a vitát is, amely erről a szomszédos országokban is folyik.

Vít Rakusan belügyminiszter, a szintén kormánykoalíciós Polgármesterek és Független Személyiségek (STAN) pártjának elnöke korábban közölte, hogy a kormányzat párbeszédet folytat az ellenzékkel az ukrán menekültek csehországi tartózkodását szabályozó úgynevezett lex Ukrajna szigorításáról. „A hadköteles személyek visszaküldése hazájukba a nemzetközi jog szerint jelenleg nem lehetséges” – mutatott rá a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízióban a belügyminiszter.

A prágai sajtó szerint jelenleg több tízezer hadköteles ukrán férfi él Csehországban. A TOP 09 álláspontja szerint visszaküldésük hazájukba az Ukrajnának nyújtott segítség újabb formája lehetne.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik