A következő élő közvetítés része Putyin szerint Kínában értik csak igazán a háború kiváltó okait

Amerika még kétmilliárd dollárt ad Ukrajnának, amit Blinken Kijevben jelentett be.

Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP
Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP

Az Egyesült Államok további 2 milliárd dollárral járul hozzá egy újonnan létrehozott alaphoz, amelynek célja az ukrán védelmi ipar fejlesztése és a fegyvervásárlás finanszírozása lesz – jelentette be Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Kijevben, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Ma szeretném bejelenteni, hogy további 2 milliárd dollárnyi külföldi hadi finanszírozást is biztosítunk Ukrajnának. Ezt az első ilyen alapba, a Védelmi Vállalkozási Alapba fektetjük be

– fejtette ki Blinken.

Elmondta, hogy az alapból fogják fedezni az Ukrajnának szükséges fegyverek és katonai felszerelések beszerzését – nemcsak az Egyesült Államokból, hanem más partnerországoktól is -, és ebből fektetnek be az ukrán hadiipar fejlesztésébe, hogy Ukrajna több fegyvert tudjon gyártani „önmaga és mások számára”.

Az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy Ukrajna megnyerje ezt a háborút, és ezt az általunk nyújtott és továbbra is nyújtott példátlan mértékű támogatásunk is bebizonyította

– hangoztatta.

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok megengedi-e amerikai fegyverek oroszországi területek elleni bevetését, Blinken megismételte, hogy az Egyesült Államok elvileg nem ellenzi az Oroszországi Föderáció elleni csapásokat.

Egyértelműen körvonalaztuk politikánkat, de ezt a döntést Ukrajnának meg kell hoznia. Mi biztosítani fogjuk, hogy Ukrajna rendelkezzen a csatatéren való sikerhez szükséges fegyverekkel

– válaszolta.

Az amerikai diplomata kétnapos kijevi látogatása alatt előző nap a kijevi politechnikai intézetben tartott előadásán kijelentette, hogy az Egyesült Államok jövőbeni kétoldalú biztonsági egyezménye Ukrajnával számos területen fog katonai segítségnyújtást tartalmazni, és segít Ukrajnának közelebb kerülnie a NATO-tagsághoz. „Tíz évre szóló megállapodásunk értelmében az Egyesült Államok számos létfontosságú területen támogatja Ukrajna védelmét és biztonságát a repüléstől a légvédelemig, a drónoktól az aknamentesítésig” – emelte ki. Kitért arra is, hogy egy jövőbeli támadás esetén milyen konzultációs mechanizmust biztosít a megállapodás: „ha Oroszország vagy bárki más megtámadja Ukrajnát, azonnal a legmagasabb szinten fogunk együttműködni Ukrajnával, hogy megállapodjunk a fenyegetésre adott legjobb válaszról” – szögezte le.

A szerdai sajtótájékoztatón Blinken közölte: arra számít, hogy az ukrán és az amerikai elnöknek a következő hetekben alkalma lesz találkozni. Azt ugyanakkor nem részletezte, hogy pontosan mikor jöhetne létre a találkozó. „Többek között kétoldalú biztonsági megállapodást szeretnénk aláírni, és ennek küszöbén állunk” – mondta. A Jevropejszka Pravda ukrán hírportál hozzáfűzte: Volodimir Zelenszkij elnök nyáron várhatóan az Egyesült Államokba látogat, hogy részt vegyen a NATO-csúcson, amelyet július 9-11-én Washingtonban tartanak.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik