A következő élő közvetítés része Palesztinát önálló államként ismerheti el Szlovénia

Dublin és Madrid is kész elismerni a palesztin államot

MAJDI FATHI / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Menekültek a gázai Hán Júnisz városában 2024. május 7-én.
MAJDI FATHI / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Menekültek a gázai Hán Júnisz városában 2024. május 7-én.

Írországnak és Spanyolországnak világos terve van a palesztin állam elismerésére – jelentette be csütörtökön Simon Harris ír miniszterelnök, aki az ügyben a hét elején egyeztetett spanyol hivatali partnerével, Pedro Sánchezzel.

Sosem késő helyesen cselekedni, és most az a helyes, ha elismerjük a palesztin államot

jelentette ki Harris, mindazonáltal hozzátette: ennek dátumát egyelőre nem szeretnék nyilvánosságra hozni. Az RTE ír közszolgálati műsorszolgáltató értesülései szerint Dublin és Madrid május 21-én jelenthetik be a palesztin állam közös elismerését.

Az ír kormányfő síkraszállt a kétállami megoldás mellett, melyet az izraeli és a palesztin fél közötti tartós béke zálogának nevezett. Elmondta továbbá, hogy az ügyben tovább folynak az egyeztetések más országokkal is, aláhúzva, hogy már a nap folyamán egyeztetni fog más vezetőkkel. Mint mondta, nagyon fontos „a lehető legtöbb államot bevonni” annak érdekében, hogy megfelelő hatást érjenek el.

Sánchez és Harris mellett Robert Abela máltai és Robert Golob szlovén miniszterelnök is aláírta március végén azt a nyilatkozatot, melyben kijelentették: készek elismerni a palesztin államot, ha a lépés „pozitív hozzájárulást jelent és a körülmények is megfelelőek”.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik