Sulyok Tamás köztársasági elnök Vatikánba látogatott, ahol személyesen fogadta és megáldotta Ferenc pápa.
„Hívő katolikus emberként a legnagyobb megtiszteltetés az, ha Szent Péter utódjával találkozhatom. Imádkozom, hogy a Szentatya kiváló egészségnek örvendjen, és sokáig tudja szolgálni a világ katolikusait” – mondta az államfő a találkozás után.
Sulyok a római látogatása során részt vesz egy magyar nyelvű szentmisén is, amit Erdő Péter bíboros celebrál majd.