Nagyvilág

Tiborczot is beleírták az amerikai emberi jogi jelentésbe

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Kiadta 2024-es országjelentéseit az amerikai külügyminisztérium demokráciai, emberi jogi és munkajogi hivatala, amit a Hvg.hu szúrt ki. A Magyarországról szóló jelentés leginkább az emberi jogi részre koncentrál.

A jelentésben megállapítják, hogy Magyarországon nincsenek sem politikai gyilkosságok, sem politikai foglyok, de még olyan sem történt, hogy egy-egy politikai szereplő útjában lévő személy eltűnt volna. Ugyanígy arról sincs információ, hogy bárkit politikai okokból megkínoztak volna, írja a lap.

Arra viszont a jelentés szerint többször is sor került, hogy embertelenül bántak a hatóság emberei a fogvatartottakkal. Külön kiemeltek egy 2017-es ügyet, amikor egy rendőr eltörte egy mentálisan sérült nő vállát, miközben megbilincselte őt.

Az összefoglaló kitér rá, hogy összességében romlott az emberi jogi helyzet Magyarországon. A homofób gyermekvédelmi törvény korlátozza a hozzáférést az LMBTQ-jellegű írott anyagokhoz, és egy a jelentésben meg nem nevezett múzeumigazgató eltávolításáról is írnak. Ezzel nyilvánvalóan L. Simon Lászlóra gondolnak.

Említik, hogy a kormányzat a titkosszolgálatok és az általa ellenőrzött média segítségével rászállt a civil szervezetekre és médiára, amelyek külföldi támogatásokat kapnak. Ez ágyazott meg szerinte a szuverenitásvédelmi törvénynek.

Magyarországon nem tapasztaltak fizikai erőszakot újságírókkal szemben, de rendszeres támadások érik őket a kormány és médiája részéről, amelyben ügynöknek nevezik őket vagy álhírek terjesztésével vádolják a független sajtó képviselőit. Megemlítik a sorosozást és a dollármédiázást is, vagyis hogy bizonyos sajtótermékekről azt terjesztik, Soros György vagy más külföldi szereplő befolyása alatt állnak, az amerikai-magyar üzletember elleni lejáratókampány pedig antiszemita húrokat is penget a jelentés szerint.

Írnak a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó „szuper-titkosszolgálatként” emlegetett Nemzeti Információs Központra (NIK), mint amelyik „egy sor jelentést készített”, amelyek azt állították, hogy külföldi szereplők beavatkoztak a választásokba.

Írnak a rendeleti kormányzásról is, amellyel a kormány megkerüli a rendes jogalkotási folyamatokat.

Ami meglepő, hogy Tiborcz István névvel szerepel a jelentésben. Tiborcz Istvánnal kapcsolatban a jelentés felidéz egy 2023 júliusi oknyomozó cikket, amely szerint az egyik leggazdagabb magyartól milliárdok kerültek a miniszterelnök vejéhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik