Nagyvilág

Az iráni elnök még tovább szigorítaná a nők fejkendőviselési szabályait

A heves társadalmi tiltakozások ellenére Ebrahim Raiszi iráni elnök vasárnap kiállt a kötelező fejkendőviselésre vonatkozó szabályok szigorúbb hatósági kikényszerítése mellett – írta meg az MTI.

„A fejkendő tiszteletben tartása az iráni nők számára nemcsak vallási, hanem politikai és törvényi kötelezettséget is jelent” – hangsúlyozta Raiszi az iráni elnöki hivatal honlapján közzétett közleményben. Ezért – mint fogalmazott – nincs semmi kétség, hogy továbbra is következetesen végezni kell az előírás betartására vonatkozó ellenőrzéseket.

A perzsa újév március 20-i kezdetével az iráni rendőrség, illetve az erkölcsrendészet megújult szigorral lép fel az iszlám öltözködési szabályok megsértőivel szemben. A közösségi médiában olyan felvételek is megjelentek, amelyeken nők és erkölcsrendészek keverednek vitába a kötelező fejkendőviselés miatt. Két éve több hónapig tartó tömeges tüntetéseket váltott ki egy 22 éves iráni kurd nő, Mahsza Amini halála, akit 2022 szeptemberében vett őrizetbe az erkölcsrendészet a szigorú öltözködési szabályok megsértéséért. Amini az őrizetben életét vesztette, feltehetően súlyos bántalmazás következtében.

A tüntetések óta egyre több iráni nő tér el a kötelező öltözködési szabályoktól, amelyet a vallási keményvonalasok nem tolerálnak. Ugyanakkor egyes vallási körökben bírálják is a szigorú hatósági ellenőrzéseket azzal érvelve, hogy nem lehet erőszakkal kikényszeríteni, hogy a nők ájtatosan kövessék az iszlám előírásait.

Kapcsolódó
Megbuktathatja-e az iráni rezsimet a női jogok iránti érzéketlensége?
Évek óta nem látott tiltakozási hullám bontakozott ki Iránban, miután egy fiatal kurd nő életét vesztette a hatósági fogva tartása során. A következő napok sorsdöntők lesznek: kiderül, hogy a rezsim tudja-e kezelni a válságot, vagy a tüntetések felkeléssé változnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik