Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője, Daniel Hagari televíziós sajtótájékoztatóján, megerősítve az izraeli média értesüléseit.
„Nemrég Irán drónokat indított területéről Izrael területére. Fokozott készültségbe helyeztük a légvédelmi rendszert, amely a légierő repülőgépeivel és a haditengerészet hajóival együtt védi az ország légterét. Az izraeli hadsereg figyeli az összes célpontot. Arra kérjük a lakosságot, hogy figyeljenek a polgári védelem utasításaira és az IDF szóvivőjének hivatalos közleményeire, tartsák be azokat” – mondta Hagari.
Az izraeli közlekedési minisztérium bejelentette, hogy helyi idő szerint éjfél után fél órával lezárják Izrael légterét a belföldi és a nemzetközi járatok elől.
A 12-es kereskedelmi televízió értesülése szerint robotrepülőgépeket, valamint drónok második hullámát is elindítottak Izrael irányába.
A védelmi szervek attól tartanak, hogy mintegy két óra utazási idejű robotrepülőgépeket és 12 perc alatt Izraelbe érő ballisztikus rakétákat is útnak indítanak olyan ütemezésben, hogy egyszerre érjék el Izrael légterét.
Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy „drónok és rakéták tucatjait” indította izraeli célpontok ellen.
Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az X közösségi oldalon közzétett üzenetében – egy néhány nappal ezelőtti beszédét felidézve – azt írta: „a gonosz rezsim elnyeri büntetését”. A BBC azt írja, az iráni támadás a Betartott ígéret-hadművelet névre hallgat.
Mohammad Reza Astiani iráni védelmi miniszter szombat éjjel figyelmeztetett, hogy Teherán kemény választ ad minden országnak, amely „megnyitja a légterét vagy a területét Irán elleni izraeli támadásokhoz” – jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség.
Az izraeli 12-es televízió katonai forrásokra hivatkozva magyar idő szerint vasárnap 0.30-kor azt jelentette, hogy az amerikai hadsereg elkezdte elfogni az Iránból Izrael területére indított drónokat Szíria és Jordánia felett.
A tájékoztatás szerint az eddig három hullámban elindított több mint száz kamikaze drónt katonai célpontok ellen szánták, és ezeken a helyeken is felkészülnek a fenyegetés elhárítására.
Az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet is rakétákat indított Izrael északi határvidéke ellen, de ezek nagyságrendje nem haladta meg jelentősen az elmúlt hónapok mértékét. A jemeni húszik is rakétákkal és drónokkal tüzelnek Izrael déli, vörös-tengeri kikötővárosa, Eilat felé. Izrael légterének lezárása miatt a korábban Tel-Avivba indult járatok egy része visszafordult, más része más országok légikikötőibe tart.
Az iráni támadás hírére Jordánia és Irak szombat éjszaka közölte, hogy ideiglenesen lezárta légterét. A jordániai állami televízióban azt is bemondták, hogy az országban rendkívüli állapotot rendelnek el, de a kormány szóvivője később ezt cáfolta. Katonai forrásból azt jelezték, hogy az ország légvédelmét készültségbe helyezték.
Egyiptomban a hírszerzésre hivatkozva a helyi média szintén azt jelentette, hogy az országban készültségbe helyezték a légierőt.
Libanon közmunkaügyi és közlekedési minisztere, Ali Hamie is arról tájékoztatott az X-en, hogy elővigyázatosságból vasárnap reggelig lezárják a légterét és felfüggesztik a légi közlekedést.
A Turkish Airlines és a Pegasus légitársaságok szombat este felfüggesztették több iráni, üzbegisztáni és jordániai járatukat – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a két isztambuli nemzetközi repülőtérre hivatkozva, ahonnan ezek a járatok indulnak. Korábban már egy sor európai légitársaság bejelentette, hogy a közel-keleti helyzet kiéleződése miatt átmenetileg nem indít gépeket Teheránba.
A brit miniszterelnök elítélte az Izrael elleni iráni támadást. Rishi Sunak úgy fogalmazott, hogy „a lehető legerőteljesebb módon” elítéli az iráni rezsim Izrael elleni felelőtlen támadását.
Sunak szerint az ilyen csapásmérések a feszültségek fellángolásának és a térség destabilizálódásának kockázatával járnak.
Irán újból megmutatta, hogy káoszt akar teremteni saját szomszédságában is
– áll a konzervatív párti brit kormányfő nyilatkozatában.
Sunak hangsúlyozta: Nagy-Britannia változatlanul kiáll Izrael és saját regionális partnerei – köztük Jordánia és Irak – biztonsága mellett.