Élő Nagyvilág

Zelenszkij: Meghallgatnám Trump békejavaslatát

OZAN KOSE / AFP
OZAN KOSE / AFP

Az előző nap legfontosabb történéseit ide kattintva olvashatod vissza.

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson

Oroszország nem vesz részt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervéről Svájcban megrendezendő tanácskozáson – közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön a Telegram-csatornáján.

„Szeretném elejét venni egy újabb spekulációs hullámnak azzal kapcsolatban, hogy állítólag felmerült az orosz részvétel lehetősége a Zelenszkij-formuláról szóló újabb összejövetelen: Oroszország nem vesz részt ezen, mert nem áll szándékában” – írta. Viola Amherd svájci elnök szerdán közölte, hogy idén júniusban Bürgenstockban konferenciát rendeznek az ukrán elnök béketervéről. A berni orosz diplomáciai képviselet közölte, hogy erre a svájci hatóságok nem küldtek meghívót Oroszországnak.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak kijelentette: ahhoz, hogy dönteni lehessen arról, hogy Oroszország milyen feltételek mellett venne részt a svájci találkozón, „először is meg kellene érteni, hogy miről beszélnek ott, miféle béketervről”. A tárgyalási folyamat Moszkva részvétele nélkül értelmetlen – szögezte le, majd megismételte, hogy Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásra, ezt a megoldási módot tartja előnyösebbnek, de miután az ukrán fél ezt a lehetőséget megtiltotta a maga számára, Moszkva egyelőre nem látja ennek semmilyen távlatát.

Azzal kapcsolatban, hogy a svájci külügyminisztérium a 2022 márciusában Isztambulban elért orosz-ukrán megállapodások alapján kíván béketervet kidolgozni, Peszkov úgy vélekedett hogy „rövidlátó” lenne nem figyelembe venni azt, hogy a helyzet az elmúlt két évben gyökeresen megváltozott és a geopolitikai valóság nagyon különbözik attól, amilyen 2022 márciusában volt.

(MTI)

Robert Fico segítene Ukrajnának, hogy mielőbb EU-tag legyen

A szlovák miniszterelnök együttműködést ajánlott Ukrajnának a békemegoldások keresésében, és azt kívánta, hogy “mihamararabb” váljon az Európai Unió tagjává. Ez Robert Fico és ukrán hivatali kollégája, Denisz Smihal közös sajtótájékoztatóján hangzott el a két kormánynak a kelet-szlovákiai Nagymihályban (Michalovce) megtartott együttes csütörtöki ülése után.

Fico a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint kijelentette: azt szeretné, ha az ukrajnai háború békésen és igazságosan, az ország területi egységét és szuverenitását tiszteletben tartó megoldással rendeződne. Megjegyezte, hogy orosz haderő bevetése Ukrajna területén a nemzetközi jog megsértése volt, és együttműködést ajánlott Kijevnek a békemegoldások keresésében. Azt kívánta, hogy Ukrajna “mihamarabb” váljon az EU tagjává, és a csatlakozási tárgyalások terén megszerzett tapasztalatai alapján felajánlotta a segítségét ebben. “Szlovákia támogatása Ukrajna uniós csatlakozási ambíciói tekintetében nem spekulatív, hanem teljes értékű támogatás” – szögezte le Robert Fico a szlovák hírügynökség szerint.

(MTI)

Szinte Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el

Oroszország csütörtökre virradóra több mint 40 rakétával és 40 drónnal támadta Ukrajnát, öt régióban a létfontosságú infrastruktúrát megcélozva – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi hálón.

„Néhány Sahíd rakétát és drónt sikeresen lelőttek. Sajnos csak egy részüket. Az orosz terroristák ismét a létfontosságú infrastruktúrát vették célba” – írta. Zelenszkij ismét több légvédelmi utánpótlást kért szövetségeseitől.

Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka a Telegramon azt írta, hogy az ukrán légvédelem az éjszaka folyamán az Oroszországból indított 82 rakéta és drón közül 18 rakétát és 39 drónt semmisített meg. Közlése szerint a támadások fő célpontja a nyugat-ukrajnai Lvivi terület volt.

Olekszij Kuleba, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője arról számolt be, hogy az energiaszektorban a legnehezebb helyzet Harkiv megyében tapasztalható. Elmondása szerint a régióban áramkimaradásokat regisztráltak, több mint kétszázezer előfizető maradt áram nélkül. Szólt arról is, hogy a harkivi metróban felfüggesztették a szerelvények közlekedését, a létesítmény egyelőre csak óvóhelyként működik.

Az Ukrenergo ukrán energetikai vállalat közlése szerint a Harkivi területen sorozatos robbanások történtek, és rendkívüli áramszünetet vezettek be. A cég Telegram-csatornáján közzétett adatok szerint a vészleállások (helyi idő szerint) hat óra 31 perckor kezdődtek.

Szinte Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el. Robbanásokról érkeztek jelentések Odesszából, Rivnéből, Harkivból, valamint Ivano-Frankivszk, Kijev, Lviv régiókból és Zaporizzsja megye Kijev által ellenőrzött területeiről. Emberi áldozatokról nem szólnak a jelentések.

Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter közölte, hogy Kijev, Lviv és Harkiv megyékben a villamosenergia-átviteli rendszer sérült meg. Az ukrán állami Naftohaz olaj- és gázipari cég közlése szerint az orosz erők két földalatti gáztároló létesítményt is megtámadtak.

KHARKIV MILITARY ADMINISTRATION / ANADOLU / AFP

Litvániába utazik Zelenszkij

A litván elnöki hivatal közlése szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a litván fővárosban, Vilniusban tesz hivatalos látogatást, írja a Reuters.

Zelenszkij meghívta Trumpot Ukrajnába, örömmel meghallgatná a békejavaslatát

Volodimir Zelenszkij örömmel meghallgatná Donald Trump volt amerikai elnök elképzelését arra vonatkozóan, hogyan vetne véget a háborúnak, ugyanakkor az ukrán elnök óvatosan fogalmazott a témával kapcsolatban.

Mint ismert, Trump többször is azt hangoztatta, hogy ha újra megválasztanák elnöknek, akkor békét teremtene Ukrajnában. Zelenszkij leszögezte, hogy ezt ő csak a médiában olvasta, Trumptól személyesen nem hallotta a terveit.

Nem volt lehetőségem még részletesen megvitatni vele az elképzeléseit a háború befejezéséről. Ha lesz ilyen lehetőségem, akkor szívesen élek vele és átbeszéljük a témát

– mondta.

Zelenszkij nem sokkal korábban a Bildnek adott interjújában elárulta, meghívta Trumpot Ukrajnába, hogy mindent a saját szemével lásson és úgy vonja le a következtetéseit. Hozzátette, korábban Trump nyitott volt egy látogatásra, de ezt a kampánystábja tagadta.

Olvasói sztorik