Nagyvilág

Váratlanul lemondott az ír miniszterelnök

PAUL FAITH / AFP
PAUL FAITH / AFP

Szerdán váratlanul lemondott Leo Varadkar ír miniszterelnök, aki 2017-ben történelmet írt azzal, hogy Írország első homoszexuális kormányfője lett – írja a Guardian. Első kormányfői ciklusa 2020-ig tartott, majd 2022-ben újra megválasztották. Mostani lemondásával Varadkar távozik a kormánykoalíció egyik tagját adó Fine Gael párt éléről is.

A vezetői szerephez hozzátartozik, hogy az ember tudja, mikor jön el az ideje annak, hogy átadja a stafétabotot valaki másnak, majd legyen bátorsága megtenni azt,

mondta sajtótájékoztatóján Varadkar, aki személyes és politikai okokkal indokolta döntését. Hozzátette, hogy utódjának – aki valószínűleg a Fine Gael soraiból fog kikerülni – két hónapja lesz arra, hogy felkészüljön a helyi és az európai parlamenti választásokra.

Varadkar távozásában közrejátszhatott az a népszavazás, amelyet nőnapkor tartottak az alkotmány két módosításáról. Az egyik a család fogalmának kiterjesztését javasolta, a másik pedig kivette volna az alkotmányból azt a passzust, amely szerint a társadalom számára fontos, hogy minél több nő a munkavállalás helyett az otthoni teendőit lássa el.

Ahogy azt egy korábbi cikkünkben megírtuk, a jelentősebb kormány- és ellenzéki pártok egyöntetűen támogatták a kétigenes népszavazást, a közvélemény-kutatások pedig azt jelezték előre, hogy a voksoláson ugyan alacsony lesz a részvétel, és viszonylag magas, 35 százaléknyi a bizonytalanok aránya, de a módosításokat bőven megszavazzák az írek, de nem ez történt. A család fogalmának kibővítését a népszavazáson résztvevők 68 százaléka, a nők szerepének megváltoztatását pedig 74 százaléka utasította el, így egyértelműen nemet mondtak a kormány szándékaira.

Maga Leo Varadkar a népszavazás előestéjén azt nyilatkozta: a „nem” szavazatok hátralépést jelentenének, ami azt a rossz üzenetet közvetítené a nem házasságban élő pároknak és gyerekeiknek, hogy ők nem számítanak családnak, ez pedig továbbra is fenntartaná az alkotmányban a „régimódi és nagyon szexista nyelvezetet.”

Kapcsolódó
A nőknek a konyhában a helyük, a család alapja a házasság – kiosztottak a kormányuknak két nyaklevest az írek
Nőnapra időzítve az alkotmány két cikkelyének módosításáról tartottak népszavazást Írországban, ahol korábban már igent mondtak az azonos neműek házasságára és az abortuszra, ezúttal azonban elutasították a liberális jogok kiterjesztését. Mi történhetett?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik