Élő Nagyvilág

Rakétatámadás ért egy brit hajót a Vörös-tengeren

MTI / EPA / Al-Dzsumhurija TV
Február végén már elsüllyesztettek egy brit hajót a palesztinbarát húszi lázadók.
MTI / EPA / Al-Dzsumhurija TV
Február végén már elsüllyesztettek egy brit hajót a palesztinbarát húszi lázadók.

Izrael Hamász ellen vívott háborújának csütörtöki eseményeiről itt számoltunk be.

Sztárséf jótékonysági szervezete visz ételadományt Gázába

Pénteken megérkezett Gázába José Andrés sztárséf szervezetének, a World Central Kitchennek (WCK) az élelmiszeradománya – számolt be a mozgalom az X-en. Andrés tájékoztatása szerint 200 tonna élelmiszert, azaz 37 millió adag ételt kívánnak szétosztani Gázában, miután az izraeli hadsereg miatt nem jutottak be a humanitárius segélyek és súlyos éhínség alakult ki.

Reuters: Már a magyar kormány sem ellenzi az erőszakos izraeli telepesek elleni szankciókat

Az Európai Unió közel áll ahhoz, hogy elfogadja a palesztinokat Ciszjordániában támadó izraeli telepesekkel szembeni szankciókat, miután Magyarország is jelezte a támogatását – értesült a Reuters diplomáciai forrásokból.

A cikk megjegyzik, hogy az Európai Unió 27 tagországának mindezidáig nem sikerült megegyeznie a szankciókról, mert ugyan néhány, Izraelhez közel álló tagország, mint Németország és Ausztria kijelentette, hogy hajlandó elfogadni az erőszakos telepesekkel szembeni intézkedéseket, addig Magyarország élesen ellenezte a fellépést.

A Reutersnek azonban diplomaták azt mondták, hogy Budapest is támogatja a javasolt szankciókat, ezeket legkorábban hétfőn fogadhatják el a tagállamok külügyminiszterei. Az egyik forrás azzal indokolta a magyar kormány döntését, hogy a közel-keleti régióban rosszabbodott a helyzet. A Reuters megkereste a magyar külügyminisztériumot az ügyben, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.

A Guardiannek egy magas rangú uniós diplomata azt mondta: „Az elmúlt három hónapban mindent blokkoltak Oroszországgal és Izraellel kapcsolatban. Nem mondták, hogy felhagynak az ellenállásukkal, de jelezték, hogy nem fognak ellenkezni.”

Az eredetileg tárgyalt javaslatok szerint egy tucatnyi személy vagy szervezet szerepelt a szankciós listán. Az EU egyelőre nem részletezte, hogy milyent intézkedésekről lenne szó, de a Reuters úgy tudja, hogy az Európai Unióba való beutazás tilalma is szerepel köztük.

Az EU a tavaly október támadás után szankciókat vezetett be a Hamász ellen, de a diplomaták szerint újabbak is következnek majd.

Az izraeli rendőrség szerint békésen ért véget a ramadán első pénteki imája

Izraelben békésen ért véget az iszlám böjti hónap, a ramadán első pénteki imája – jelentette be az izraeli rendőrség pénteken. Jeruzsálemben, az Al-Aksza mecsetnél a rendőrség becslése szerint ötvenezren imádkoztak az ünnepen, míg az iszlám szent helyeket vezető tanács, a Waqf nyolcvanezer hívőről számolt be.

Izrael mintegy hatvanötezer – Ciszjordániában élő – palesztinnak engedélyezte a belépést az izraeli fennhatóság alatt álló mecsetbe, a muszlimok harmadik legszentebb helyére, és további mintegy háromezerötszázan imádkozhattak a Pátriárkák barlangjában, amelyet ezen a napon csak a muszlimok számára nyitottak meg.

Az izraeli hadsereg eközben azt közölte, hogy egységei a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni hadműveletek részeként a Gázai övezetben megsemmisítettek egy mintegy kétszáz méter hosszú alagutat, amely egy paprikaföldön volt az övezet déli részén, Hán-Júnisz Hamed negyedében. A járatban a Hamász fegyvereire bukkantak, gránátokat, páncéltörő rakétákat, robbanóanyagokat, rakétavetőket, golyóálló mellényeket és kamerákat is találtak a hadsereg szóvivőjének elmondása szerint.

A szóvivő tagadta azokat a palesztin állításokat, melyek szerint csütörtök este izraeli katonák „mészárlást” hajtottak volna végre a humanitárius segélyt szállító teherautók kifosztása közben a gázai Ceitoun negyedben.

Palesztin fegyveresek lőttek, miközben a tömeg elkezdte kifosztani a teherautókat. Rajtuk kívül azonosították azokat a civileket, akiket a teherautók ütöttek el. Az előzetes és alapos vizsgálat alapján nem dördültek el izraeli lövések a segélyszállító konvojra. Az IDF (izraeli hadsereg) továbbra is vizsgálja az esetet

közölte a szóvivő.

Az izraeli katonák csütörtök este letartóztattak négy, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint Ciszjordániában, a Kalkília melletti átkelőhelynél, miután pokolgépet találtak járművükben. Éjszaka az izraeli biztonságiak fegyvereket koboztak el, és tizennégy körözött palesztint vettek őrizetbe ciszjordániai razziákon.

(MTI)

A Hamász tűzszünetet javasol, de Netanjahu szerint irreális feltételekkel

A Hamász tűzszüneti javaslatot terjesztett elő, melynek része az izraeli túszok szabadon bocsátása palesztin foglyok szabadságáért cserébe, akik közül százan életfogytiglani börtönbüntetést töltenek, írta meg a Reuters.

A Hamász azt közölte, hogy nőket, gyerekeket, időseket és beteg túszokat engednének el, cserébe az izraeli börtönökben fogva tartott 700–1000 palesztinért.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala csütörtökön azt közölte, hogy a Hamász által a közvetítőknek benyújtott új gázai fegyverszüneti javaslat továbbra is irreális követeléseken alapul.

Netanjahu leváltását sürgette egy vezető demokrata politikus

Az amerikai politikában komoly vitát váltott ki a szenátus többségi vezetőjének kongresszusi beszéde helyi idő szerint csütörtökön, amelyben kormányváltást sürgetett Izraelben.

Chuck Schumer demokrata politikus a közel-keleti rendezés akadályának nevezte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki szerinte irányt tévesztett. Azzal vádolta az izraeli kormányfőt, hogy kabinetjében jobboldali szélsőségeseknek is helyet adott. Kifejtette, hogy szerinte a választások jelentik az egyetlen lehetőséget arra, hogy egészséges és nyitott döntéshozatali folyamat induljon Izrael jövőjével kapcsolatban. A demokrata politikus, aki az amerikai politikai élet legmagasabb rangú zsidó származású választott tisztségviselője, változásokat sürgetett a Palesztin Hatóság élén is, és Mahmúd Abbász elnök eltávolítását szintén szükségesnek mondta.

A szenátusban többséget adó demokraták vezető politikusának szavaira reagálva a felsőház republikánus vezető szenátora, Mitch McConnell groteszknek és képmutatónak minősítette az elhangzottakat, rámutatva, hogy amikor Amerika annyira érzékeny a saját demokráciáját érő külföldi befolyásolási kísérletekre, akkor hogyan szólíthatja fel Izraelt demokratikusan választott vezetőjének eltávolítására. „Izrael nem Amerika gyarmata, hogy vezetői a Washingtonban hatalmon lévő párt kényét szolgálják” – fogalmazott, és megjegyezte, hogy csak Izrael állampolgárainak lehet szavuk abban, hogy ki vezesse kormányukat.

A Fehér Ház nem kommentálta az elhangzottakat, de John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője elismerte, hogy az elnöki hivatal előzetesen tudott a készülő beszédről. Hozzátette, hogy tiszteletben tartják a szenátor jogát véleménye kifejtésére, a választások kérdése pedig az izraeli emberek és kormány dolga.

Az ügyre az amerikai külügyminisztérium szóvivője azzal reagált csütörtökön, hogy nem gondolja, Chuck Schumer szavai megnehezítenék a kapcsolattartást az amerikai kormányzat és Benjámin Netanjahu között.

Chuck Schumer beszédét éles hangú közleményben kommentálta a Likud, Benjámin Netanjahu pártja, amely szerint a szenátortól azt várják el, hogy tiszteletben tartsa Izrael kormányát, és ne aláássa azt. „Izrael nem egy banánköztársaság, hanem egy független és büszke demokrácia, amely megválasztotta Benjámin Netanjahut” – fogalmazott az izraeli kormánypárt.

Rakétatámadás ért egy brit hajót a Vörös-tengeren

Rakétatámadás ért egy kereskedelmi hajót a Vörös-tengeren, Jemen Hodeida nevű kikötővárosától nyugatra – jelentette be pénteken az Egyesült Királyság tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) és az Ambrey brit biztonsági cég az MTI tudósítása szerint. A tájékoztatás szerint az incidens 76 tengeri mérföldre történt a várostól, és bár a hajóban kár keletkezett, a legénység biztonságban van, sebesültről nem tudni. Az UKMTO azt is közölte, hogy egy másik hajó, 93 kilométerre Hodeida délnyugati részétől rakétákat észlelt a levegőben.

Csütörtök este az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) arról számolt be, hogy a jemeni húszi lázadók rakétákat lőttek ki Jemen területéről az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger irányába.

Mindeközben a RIA Novosztyi orosz hírügynökség húszi forrásokra hivatkozva csütörtök este azt jelentette, hogy az Irán által támogatott síita lázadók hiperszonikus rakétával bővítették fegyverarzenáljukat.

Az Irán támogatását élvező húszi milícia tavaly november közepe óta számtalan alkalommal vetett be drónokat és rakétákat nemzetközi kereskedelmi hajók ellen az Ádeni-öbölben Izrael gázai háborújára és a palesztinok iránti szolidaritásra hivatkozva. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia több alkalommal mért válaszcsapást a húszik állásaira. A húszi támadások miatt a legnagyobb kereskedelmi vállalatok csökkentették hajóforgalmukat az Ázsiát és Európát összekötő tengeri útvonalon, és inkább Afrikát megkerülve juttatják célba a szállítmányokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik