Nagyvilág

Prága lemondta a közös cseh-szlovák kormányülést

Ludovic MARIN / AFP
Ludovic MARIN / AFP

A következő hetekben, illetve hónapokban nem valósulnak meg a korábban betervezett cseh-szlovák kormányközi konzultációk, mert a jelenlegi helyzetben a cseh fél ezt nem tartja alkalmasnak – közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök szerdán Prágában a kormány ülése után megtartott sajtótájékoztatón.

Csehország és Szlovákia kapcsolatában számos olyan téma van, amelyben érdemes együttműködni. Másfelől azonban nem szabad elrejteni, hogy a kulcsfontosságú külpolitikai kérdésekben a két fél álláspontja lényegesen eltér egymástól – mutatott rá a cseh kormányfő.

Meggyőződésünk, hogy ebben a pillanatban nincs szükség a két kormány együttes ülésére. Döntésünkről, hogy halasszuk el a találkozót, már tájékoztattuk a szlovák felet

– mondta Petr Fiala újságíróknak.

Kapcsolódó
V4-ek válságban: a cseh elnök kezdheti azt a szerepet betölteni, amit Orbán mindig is szeretett volna
A cseh és a lengyel politika számára másodlagos fontosságúvá vált a V4-együttműködés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik