Élő Nagyvilág

ENSZ: a Gázai övezet lakóinak negyede egy lépésre van az éhínségtől

Omar Qattaa / AFP
Omar Qattaa / AFP

A palesztin külügyminiszter kizárja a közös kormányzás lehetőségét a Hamásszal

Egyelőre kizárta a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamásszal való közös kormányzás lehetőségét Rijád al-Malki, a Ciszjordániában működő Palesztin Nemzeti Hatóság külügyminisztere szerdán Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésének margóján nyilatkozva.

Malki hangsúlyozta, hogy nem most van a megfelelő idő egy nemzeti egységkormányra. Úgy véli továbbá, hogy a hatóság szakértői kormány létrehozását támogatja, amelynek feladata a palesztin életek megmentése és a háború befejezése. Amint ez megtörtént, lehet elgondolkodni a választásokról, amelyekre még nincs időpont.

A gázai övezeti helyzet miatt hétfőn mondott le Rámalláhban a Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök vezette kabinet. Malki szerint a palesztinok ezzel mutatták meg, hogy készek egy új kezdetre. Mint mondta, hajlandó tovább szolgálni, de nem kívánja átvenni a kormányfői tisztséget.

Malki mindemelett hangsúlyozta, hogy az új kormány nemcsak a megszállt Ciszjordániáért, hanem a Gázai övezetért is felelősséget akar vállalni. Világos ugyanakkor, hogy minden kormány kudarcot fog vallani, ha az izraeli megszállás folytatódik.

A Palesztin Nemzeti Hatóság kormányozza az Izrael által megszállt Ciszjordánia egyes részeit, a Gázai övezetet azonban a Hamász uralja.

Malki kiemelte, hogy nem kerülhető meg a kétállami megoldás, mivel szerinte Izrael sosem biztosítana azonos jogokat a palesztinoknak egy közös államban. Hozzáfűzte, továbbra is céljuk egymás mellett békés szomszédságban élni Izraellel.

(MTI)

ENSZ: Gázában a vízellátás az október előtti szint 7 százalékán áll

Maurizio Martina, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgató-helyettese közölte: az üzemanyag-szállítások szankciója és a sótalanító üzemek leállása miatt megbénult a vízellátás a Gázai övezetben.

Az üzemanyaghiány az élelmiszer- és villamosenergia-termelést és -szállítást is akadályozza, a pékségek pedig nem tudnak kenyeret előállítani, mondta.

A mezőgazdasági termelés összeomlása északon már folyamatban van, és a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy májusra ez be is fejeződik. Február 15-én a gázai termőföldek több mint 46 százaléka szenvedett károkat a harcok következtében. Emellett

  • az ivóvízkutak több mint negyede megsemmisült,
  • 339 hektárnyi üvegház pusztult el,
  • az összes baromfit levágták, a négylábú haszonállatoknál a borjak 65-, a marhák 70 százaléka pusztult el.

(al-Dzsazíra)

Jeruzsálembe vonulnak a túszok családtagjai

Gyalogmenetben Jeruzsálembe vonulnak a palesztin Gázai övezettől a Hamász fogságában lévő izraeli túszok kiszabadulását követelő családtagok.

A Hamász Izrael elleni, tavaly októberi terrortámadásában a Gázai övezetbe hurcolt túszok családjai szerdán indultak el Jeruzsálembe, szeretteik képét magasra tartva és az elraboltak szabadon bocsátását követelve. Az izraeli hadsereg szerdán engedélyezte egy huszonnégy és egy huszonöt éves katonatiszt nevének közlését, akik a Gázai övezetben, egy pokolgép felrobbanásakor estek el előző nap. Ezzel 242-re emelkedett a szárazföldi hadművelet októberi kezdete óta elesett izraeli katonák száma. A robbanásban heten súlyosan megsebesültek.

A hadsereg szóvivője azt is közölte, hogy az izraeli légierő a libanoni síita Hezbollah szervezet számos célpontját lőtte Dél-Libanonban. A Gázai övezetet uraló Hamász magára vállalta a legutóbbi, Libanonból Észak-Izraelre lőtt rakétasorozatot, amely szerintük negyven, de az izraeli hadsereg szerint csak tíz rakétából állt. Az egyik lövedék jelentős károkat okozott egy lakóépületben az evakuált Kirjat-Smónában, de személyi sebesülés ott sem történt. A Hamász irányította gázai egészségügyi minisztérium jelentése szerint legkevesebb 29 954 palesztin meghalt és 70 325-en megsebesültek a Gázai övezetben az izraeli hadsereg átfogó hadműveletének kezdete, október 7. óta tartó harcokban.

Izrael szerint azonban ezek az adatok ellenőrizetlenek, nem tesznek különbséget civilek és harcosok között, és felsorolják az összes halálos áldozatot, akár Izrael okozta a halálukat, akár nem. Köztük vannak például azon robbanások áldozatai is, melyekről feltételezhető, hogy a több száz hibás vagy célpontot tévesztett rakéta vagy más, iszlamista fegyveresek okozta tűz miatt következtek be. Izraeli jelentések szerint a gázai harcokban eddig mintegy tizenkétezer Hamász-tagot öltek meg, s rajtuk kívül mintegy ezren Izraelben, a szervezet október 7-i támadása nyomán vesztették életüket.

Katar a palesztinok szándékos éheztetésével vádolja Izraelt

Katar a palesztin nép szándékos éheztetésével vádolja Izraelt. Majed Al Ansari külügyminisztériumi szóvivő heti tájékoztatóján felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Izraelre. Al Ansari elmondta:

A palesztin nép szándékos éheztetése nem tűrhető, és a nemzetközi közösségnek ki kell állnia ez ellen a kérdés ellen. A Gázai övezetnek nyújtott segélyek csak egy nagyon kis részét teszik ki annak, amire az övezet lakóinak szüksége van. Két és fél millió ember él egészségügyi és sürgősségi szolgáltatások teljes hiányában. Több mint egymillió ember sátrakban él az övezet déli részén. A segélyeket szabadon, korlátozások nélkül kell nyújtani, ahogyan azt Katar állam mindig is hangsúlyozta.

Al Ansari elmondta, hogy 80 repülőgépnyi segélyt szállítottak a területre, de ezek bejuttatása folyamatos kihívást jelent.

Izrael azt állítja, hogy nyolc jelentős terrorista célpontra mért csapást a Gázai övezetben

Izrael azt állítja, hogy az éjszaka folyamán nyolc jelentős terrorista célpontra mért csapást a Gázai övezeten belül – írja a The Guardian. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hivatalos Telegram-csatornáján közzétett üzenetében azt írta:

A Gázai övezetben végzett közös szárazföldi és légi tevékenység során nyolc jelentős terrorista célpontot találtak el egy olyan területen, ahonnan tegnap este rakétákat lőttek ki Ashkelon városára. A terrorista alagútakra és a terrorista szervezetek által használt infrastruktúrára is csapást mértek.

A tájékoztató azt is állította, hogy a szárazföldi csapatok célzott rajtaütéseket hajtottak végre, és fegyvereket és katonai felszereléseket találtak Khan Younis nyugati részén.

Az állításokat nem ellenőrizték függetlenül.

ENSZ: a Gázai övezet lakóinak negyede egy lépésre van az éhínségtől

Legkevesebb 576 ezer ember – a Gázai övezet lakóinak negyede – egy lépésre van az éhínségtől – jelentette ki Rames Radzsaszingam, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) vezetője a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) keddi ülésén. Felhívta a figyelmet, hogy amennyiben nem avatkoznak közbe, a széles körű éhínség szinte elkerülhetetlenné válik.

Mint mondta, a palesztin térség északi részén a két évesnél fiatalabb gyerekek hatoda súlyos alultápláltságtól, illetve sorvadástól szenved. Hangsúlyozta, hogy a 2,3 milliós térség lakói egyébként is aggasztóan kevés táplálékkal rendelkeznek a túléléshez.

Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) a Gázai övezetben kész gyorsan kiterjeszteni és felfejleszteni műveleteit egy tűzszüneti megállapodás esetében – közölte Carl Skau, a WFP igazgató-helyettese szintén az ENSZ BT ülésén.

Azonban időközben az éhínség kockázatát tovább növeli, hogy nem sikerül megfelelő mennyiségben létfontosságú élelmiszerkészleteket leszállítani a Gázai övezetbe, illetve azok a körülmények, amelyek csaknem lehetetlenné teszik dolgozóink helyi működését

– tette hozzá Skau.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik