A következő élő közvetítés része „A háború elérkezett a legveszélyesebb szakaszába” – Macron szavait kommentálta Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Olaf Scholz: Az európai országok és a NATO-tagállamok egyetlen katonát sem küldenek Ukrajnába

MTI/EPA/Oleh Petraszjuk
MTI/EPA/Oleh Petraszjuk

Az európai országok és a NATO-tagállamok egyetlen katonát sem küldenek Ukrajnába – jelentette ki keddi freiburgi sajtótájékoztatóján Olaf Scholz német kancellár.

Scholz elmondta, hogy

amit már a konfliktus elején lefektettünk, az továbbra is érvényes, vagyis Ukrajna területén nem lesznek olyan szárazföldi csapatok, nem lesznek olyan katonák, akiket európai vagy NATO-tagállamok küldtek oda.

Leszögezte, hogy ebben a kérdésben nagy az egyhangúság.

Scholzéhoz hasonló nyilatkozatot tett a spanyol kormány szóvivője is. Pilar Alegría a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón kijelentette, Spanyolország nem ért egyet európai csapatok Ukrajnába küldésének javaslatával.

A két ország a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron hétfő esti kijelentésére reagált, mely szerint „nincs konszenzus arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk, de semmit sem szabad kizárni és mindent meg fogunk tenni amit meg kell tennünk, hogy Oroszország ne győzzön”.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik