A következő élő közvetítés része Orbán barátja már katonailag is támogatná Ukrajnát

Orbán barátja már katonailag is támogatná Ukrajnát

Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ukrajna katonai támogatását fontolgatja a holland választások győztese, Geert Wilders radikális jobboldali politikus, aki ezt szombaton jelezte, miután szakított a fegyverszállítást ellenző korábbi álláspontjával – számolt be az MTI a fejleményekről.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök jó barátjának számító Wilders, aki az új kormány élére szeretne állni, miután a nacionalista Szabadságpárt (PVV) győzött a novemberi parlamenti választásokon, hónapokig azzal érvelt, hogy Hollandiának le kellene állítania fegyverek Ukrajnába szállítását, mert arra saját magának van szüksége. Hollandia egyike az élenjáró országoknak az Ukrajnának nyújtott katonai segítség terén, az erre fordított összkiadás 2024 végére várhatóan meghaladja majd a 4,5 milliárd eurót (1730 milliárd forint).

Wilders ellenkezése a további katonai támogatással szemben egyike volt azon okoknak, amelyek miatt potenciális koalíciós partnerei három hónappal a választások után sem akartak kormányt alakítani a pártjával, de az X közösségi portálon most közzétett bejegyzésében szakított korábbi álláspontjával.

„A PVV támogatja Ukrajnát, és bármilyen típusú segítségről hajlandó tárgyalni” – közölte, és „törvénytelennek, barbárnak” nevezte az Ukrajna elleni háborút.

Wilders potenciális partnerei soha nem támogatták a fegyverszállítások leállítására irányuló szándékát. Pénteken megismételték ezt az álláspontot, és több, eddigi ellenzéki párt közös közleményben jelentette be, hogy folytatni kívánja az Ukrajnának nyújtott gazdasági, politikai és katonai támogatást.

Az erről a támogatásról szóló üzenetet továbbította Mark Rutte leköszönő miniszterelnök szombati videóüzenetben Ukrajnának az orosz invázió második évfordulóján. „Hollandia veletek van. Még ha sokáig tart és nehéz is” – mondta Rutte, akinek NATO-főtitkári jelöltségét a héten az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország is támogatta.

Rutte ügyvezető kormánya, amely az új kabinet beiktatásáig marad hivatalban, bejelentette, hogy tíz évre szóló biztonsági megállapodást köt Ukrajnával a jövőbeni segélyezés érdekében. Wilders a héten bírálta a megállapodást, mondván, hogy nem az ügyvezető kormányok feladata ilyen hosszú távú egyezményeket kötni.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik