Nagyvilág

Több mint száz ember haláláért lehet felelős a korábbi séf

Peel Regional Police
Peel Regional Police
Tizennégy ember megölésével vádoltak meg Kanadában egy 57 éves exséfet, a férfi azonban még legalább nyolcvannyolc brit áldozat haláláért lehet felelős. Azzal kapcsolatban pedig egyelőre becslések sincsenek, hogy hány halálesethez lehet köze a világ még legalább negyven országában.

Rémülten ordítva rohant be az anyja szobájába a 17 éves Anthony Jones. Hajnali három óra volt, a fiú azt hajtogatta, nem gondolta komolyan, élni akar és könyörgött az anyjának, hogy azonnal hívjon mentőt. Akkor azonban már túl késő volt, nem sikerült megmenteni a michigani fiú életét. Anthony Jones halálát ismeretlen eredetű méreg okozta.

A 23 éves Emma Morrison szerencsésebb volt. A skót állatorvostan-hallgató 2021 augusztusában vett be egy adag mérget, amit az internetről rendelt. Éppen csak, hogy túlélte, köszönhetően annak, hogy időben kórházba került és megkapta az ellenmérget.

Anthony Jones és Emma Morrison esete csak kettő abból a több mint százból, melyek során mentális zavarokkal, pszichés betegségekkel küzdő, jellemzően fiatal emberek egy webshopból rendelt méreggel követtek el öngyilkosságot vagy öngyilkossági kísérletet, miután különböző online fórumokon erre bíztatták őket.

Házhoz szállított halál

Morrison, aki azt mondja, sikertelen öngyilkossági kísérlete óta sokkal jobban van mentálisan, egy öngyilkossággal foglalkozó fórumon ismerkedett össze egy Greenberg nevű felhasználóval, aki megírta neki, hol szerezheti be a fájdalommentes és gyors halált ígérő mérget. A férfi nem csak vásárlásra bátorította a lányt, hanem arra is, vegye be a mérget. Morrison három különböző fiókkal használta fórumot, azt mondja, a titokzatos Greenberg mindhárom profiljára küldött üzeneteket.

Nagy Britanniában néhány évvel ezelőtt annyira megemelkedett a méreggel elkövetett öngyilkosságok száma, hogy a halottkémek felhívták rá a hatóságok figyelmét. A legtöbb esetben közös pont volt, hogy az áldozatok direkt öngyilkossági céllal, az internetről rendelt mérget vettek be.

A Surrey rendőrség az egyik webshopja alapján be is azonosított egy kanadai kereskedőt, aki más célokra legálisan értékesíthető, de erősen mérgező anyagot árult. Amikor megkeresték, a férfi meglepettnek tűnt, azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy a termékét öngyilkosságok elkövetésére használják.

Mivel a férfi látszólag nem csinált semmi törvénybeütközőt, a brit rendőrök csak annyit tehettek, hogy megkérték a férfit, hagyjon fel a méreg kereskedelmével. Ő készségesen meg is ígérte, hogy csak azt a készletet fogja eladni, amit már megvett, aztán törli a terméket a webshopja kínálatából, de esze ágában sem volt betartani.

Mérnök, séf, méregkereskedő

A brit The Times 2023. áprilisában publikált oknyomozó riportot egy kanadai szakácsról, aki különböző webshopokon keresztül mérget adott el mentális problémákkal küzdő, öngyilkosságra készülő embereknek. A lap azt állította,

az 57 éves Kenneth Law nem csak pontosan tudta, hogy az általa forgalmazott terméket öngyilkosságok elkövetésére használják, hanem kifejezetten erre bátorította vevőit.

Peel Regional Police Kenneth Law

Az érdekes pályaívet maga mögött tudó Law eredeti végzettsége szerint repülőmérnök, egy ideig dolgozott is a légi iparban, de 2016 óta egy torontói luxushotel éttermében dolgozott szakácsként és afféle mellékállásként működtetett különböző webshopokat.

Law két éven keresztül a világ számos pontjára postázgatta el a halálos mérget rejtő diszkrét kis csomagjait. A legtöbbet az Egyesült Királyságba, ahol legalább 88 ember halálát hozták összefüggésbe a séf mérgével.

Amikor a Times munkatársa újságíróként próbálta faggatni Lawt a méregbizniszéről, a férfi azt mondta, ő nem felelős azért, hogy mire használják az általa forgalmazott terméket. „Ennyi erővel a világ összes fegyver-, vagy késkereskedőjét is kérdőre vonhatnák.

Amikor az újságíró inkognitóban, magát vevőnek kiadva kereste meg, Law egészen más hangot ütött meg. Azt mondta, ő tulajdonképpen „Isten munkáját végzi”.

A bizonytalankodó ügyfelet játszó újságíró előtt Law egy percig sem tagadta, pontosan tudja, hogy a vásárlói öngyilkossághoz használják a termékét. Azt mesélte, az édesanyja sokáig szenvedett egy súlyos agyvérzés után: ágyhoz volt kötve, nem tudott beszélni, sem enni, egy csövön keresztül táplálták. Azt mondta, ez nemcsak a beteg anyját, de az egész családot nagyon megviselte. Ez adta neki az ötletet, hogy valamiképpen segíthessen, menekülőutat kínálhasson azoknak az embereknek, akik bizonyos körülmények miatt úgy érzik, nem bírják tovább.

A Times újságírója megkereste Law rokonait, de egyikük sem tudta megerősíteni, hogy a férfi igazat mondott-e az anyjáról, vagy a sztorija puszta kitaláció.

Az azonban biztos, hogy Law mérgétől jellemzően nem idősek és betegek, hanem 16 – 38 év közötti, többségükben fiatal emberek haltak meg.

Amikor az újságíró végül azt mondta neki, mégsem venne a méregből, Law győzködni kezdte, hogy bármelyik napon történhet valami, ami miatt jó, ha kéznél van az ilyesmi, például bármikor átterjedhet Európára az orosz-ukrán háború.

A rejtélyes álorvos

Az ontariói rendőrség a Times cikkének megjelenése után, 2023 májusában tartóztatta le Kenneth Lawt. Az azóta tartó nyomozás adatai szerint, működése nagyjából kétéves időszakában Law több mint 1200 tasak mérget postázott ki a világ legalább negyven országába. A nyomozás derített fényt arra is, hogy sok áldozat történetében közös pont egy rejtélyes, Greenberg nevű férfi.

Greenberg öngyilkossággal foglalkozó internetes fórumok rendszeres látogatója volt. Azt állította magáról, nyugdíjas, New York-i orvos, és privát üzenetekben ajánlgatta a felhasználóknak Law mérget árusító webshopját: „találtam egy új beszerzési forrást Kanadában, írj rám, ha érdekel a link!”

Több áldozat hozzátartozói mondták azt, hogy szerettük azok után rendelte meg és vette be Law mérgét, hogy kapcsolatba került Greenberggel. Emma Morrison, aki túlélte a mérgezést, azt mondja, Greenberg nemcsak ajánlotta Law webshopját, később tudni akarta, megkapta-e már a lány a csomagot, és azt is, hogy mikor, hol akarja bevenni a mérget. Morrison csak később kezdett el arra gyanakodni, hogy Greenberg és a méregárus ugyanaz a személy.

Greenberg 2021. május 25-én ajánlotta először Law webshopját a fórumon, éppen azon a napon, amelyiken beszerezhetővé vált a boltban a méreg. Greenberg, ahogyan Law is, legtöbbször a „cheers” kifejezéssel zárta az üzeneteit és az emailjeit. Law évek óta séfként dolgozott, üzenetei alapján pedig Greenberg is meglehetősen jártas volt a gasztronómiában. Ugyancsak közös pont, hogy Law és Greenberg is nagy rajongói a Star Trek című sorozatnak.

Mindezek önmagukban talán nem jelentenének semmit, együtt azonban abba az irányba mutatnak, hogy Greenberg valóban Law online alteregója. Ha pedig így van, Law nem csak egy legális terméket árult egy webshopban, amit az ő tudta nélkül használtak néhányan öngyilkosságra, hanem a férfi tudatosan, magát orvosnak kiadva hálózott be mentálisan sérült embereket, akiket a mérget árusító üzletébe irányított, és nem csak arra vette rá őket, hogy vegyenek tőle mérget, hanem arra is, hogy kövessenek el öngyilkosságot.

Kenneth Lawt tizennégy kanadai halálesettel kapcsolatban tizennégy rendbeli emberöléssel és ugyanennyi öngyilkosságban való segédkezéssel vádolták meg. Az áldozatok 16 és 36 év közöttiek voltak. Law ügyvédje közölte, védence ártatlannak fogja vallani magát a bíróságon.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik