Nagyvilág

Nyugalmazott püspököt vádolnak pedofíliával Ausztráliában

ANOEK DE GROOT / AFP
ANOEK DE GROOT / AFP

Bíróság elé állítottak csütörtökön Ausztráliában egy nyugalmazott katolikus püspököt, akit gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel, köztük kétrendbeli nemi erőszak vádolnak – számolt be a Reuters hírügynökség.

Christopher Saunders ügyében a vádiratot csütörtökön délelőtt ismertették az előzetes meghallgatásokat tartó bíróságon a nyugat-ausztráliai Broome-ban. A bírósági szóvivő arra nem tért ki, hogy az egykori püspök tette-e beismerő vallomást.

A nyugat-ausztráliai rendőrség közölése szerint a nyomozók összesen tizenkilenc rendbeli bűncselekménnyel vádolják a 74 éves broome-i férfit, köztük két esetben beleegyezés nélküli szexuális behatolással, tizennégy esetben törvénytelen és szeméremsértő támadással, három esetben pedig kiskorú sérelmére hatalmával visszaélve elkövetett szeméremsértő bánásmóddal. A rendőrség közölte, hogy megtagadták a férfi óvadék ellenében való szabadlábra helyezését.

A püspök az ügyben a sajtónak nem nyilatkozott, de korábban tagadta a bűnösségét.

Az Ausztrál Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Timothy Costelloe érsek közölte, hogy az egyház továbbra is együttműködik a rendőrséggel.

A Broome egykori püspöke, Christopher Saunders ellen felhozott vádak nagyon súlyosak és mélyen nyugtalanítóak, különösen a vádlók számára

– olvasható az érsek által jegyzett közleményben.

Saunders 1976-ban szentelték pappá, 1995-ben lett püspök a Katolikus Hírügynökség szerint. A vádak napvilágra kerülése után, 2020-ban lemondott tisztségéről. Az akkori rendőrségi vizsgálat nem talált elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene. Ferenc pápa 2021-ben végül elfogadta a lemondását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik