A következő élő közvetítés része Oroszország katonai konfrontációt tervez a Nyugattal az észt hírszerzés szerint

Az orosz belügyminisztérium körözést adott ki észt és lett kormánytagok ellen

AFP
AFP

Körözést adott ki Kaja Kallas észt miniszterelnök és Taimar Peterkop észt államtitkár, valamint Simonas Kairis litván kulturális miniszter ellen kedden az orosz belügyminisztérium.

Ők a történelmi emlékezetet megcsúfoló döntésekért felelősek. Olyan emberek, akik ellenséges lépéseket tesznek mind a történelmi emlékezet, mind pedig az országunk ellen

– jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a döntést kommentálva.

Az orosz belügyminisztérium körözési adatbázisából csak annyi derült ki, hogy a körözéseket az orosz büntető törvénykönyv alapján adták ki, de a konkrét cikkelyt nem tüntették fel a szövegben. A TASZSZ orosz állami hírügynökség bűnüldöző szervekre hivatkozva azt írta hogy Kallas és Peterkop ellen szovjet katonai emlékművek megrongálása miatt indult eljárás, és ennek az ügynek a keretében körözik őket.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik