Élő Nagyvilág

ENSZ: Gázában borzasztóak az életkörülményeik, a túléléshez szükséges alapvető dolgok hiányoznak

MAJDI FATHI / AFP
MAJDI FATHI / AFP

Rafah városát lőtte Izrael

Az izraeli hadsereg légicsapásokat hajtott végre csütörtökön a Gázai övezet déli részén lévő Rafah város ellen, egy nappal azután, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elutasította a Hamász palesztin iszlamista szervezet tűzszüneti ajánlatát, írja az MTI.

A csütörtöki bombázásoknak 14 halálos áldozatuk van a gázai hatóságok szerint.

Az egyiptomi határhoz közeli Rafah egyike az utolsó városoknak az övezetben, ahová még nem ért el a hadsereg szárazföldi művelete.Szerda éjszaka tartott tel-avivi sajtótájékoztatóján Antony Blinken amerikai külügyminiszter a civilek megkímélésének szükségességét hangsúlyozta, kiemelve Rafahot, és emlékeztetett arra, hogy a városban mintegy 1,4 millióan lehetnek, beleértve az övezet más részeiből oda menekülőket is.

Hatalmas légvédelmi fregattot küldött Németország a Vörös-tengerre

Nagy teljesítményű légvédelmi fregattot küldött Németország csütörtökön a Vörös-tengerre – írja a Reuters.  A hadihajó az Európai Unió vörös-tengeri haditengerészeti missziójához, csatlakozik, amelyet február közepén indítanak a kereskedelmi hajók védelme érdekében.

A Jemen nagy részét uraló húszi milíciák támadásai miatt számos kereskedelmi hajótársaság helyezte át a járműveit a térségből. Az Irán által támogatott milicisták a támadásokat azzal magyarázzák, hogy szolidaritást vállalnak a palesztinokkal, amiért Izrael állam rendkívül sok civil áldozattal járó hadjáratot folytat az iszlamista Hamász ellen a Gázai övezetben és palesztinok lakta más területeken.

A szabad tengeri kereskedelmi útvonalak jelentik iparunk és védelmi képességünk alapját

– fogalmazott Jan Christian Kaack ellentengernagy, a német haditengerészet főparancsnoka Berlinben. Szerinte a Vörös-tengeren kialakult helyzet máris szűk keresztmetszetet hozott létre az ellátásban, több vállalatot konkrétan a termelés leállítására kényszerítve.

A katonai vezető hangsúlyozta: a kintről érkező áruk több mint kilencven százaléka tengeri úton jut el Európába és Németországba.

Mint ismert, az Egyesült Államok több szövetségesével együtt haditengerészeti missziót indított decemberben, mivel úgy ítélte meg, hogy a Vörös-tengeren tapasztalható zavarok a világgazdaság működésére is kihathatnak. Az USA több szövetségese – különösen az európai országok közül – azonban fenntartásokat fogalmaztak meg az amerikai és brit fellépéssel szemben.

Az ettől elkülönülő európai uniós misszióban Németország mellett Franciaország, Görögország és Olaszország is részt vesz. Ennek keretében kezdetben három hajó áll majd az EU parancsnoksága alatt – közölték.

Lakóépületet ért találat Gázában, egy újságíró és fia meghalt a támadásban

Rafahban folytatódik az intenzív bombázás – jelentette az Al Jazeera újságírója, Hani Mahmoud, aki a Gáza déli részén fekvő területről tudósít.

Mahmoud beszámolója szerint az izraeli hadsereg lakóházakat vett célba. Egy, a Gázai övezet északi részéből kitelepített család és egy másik, Khan Younisból érkezett család meghalt az éjszakai légicsapásokban, amelyek egy egész épületet leromboltak – írja a The Guardian a beszámoló alapján. Mahmoud elmondása szerint 14 ember halt meg a támadásokban, és leírta, hogy csütörtökön kora hajnalban látták, amint a romok alól embereket emeltek ki.

Szintén az Al Jazeera számolt be arról, hogy egy újságíró és fia meghalt egy izraeli légicsapásban, amely egy lakóépületet ért a Gázai övezet központjában.

Hamász-küldöttség érkezik Kairóba

A Hamász küldöttségét Kairóba várják további tűzszüneti tárgyalásokra, egy nappal azután, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elutasította a Hamász követeléseit.

Oszama Hamdan magas rangú libanoni Hamász-tisztviselő Bejrútban tartott sajtótájékoztatóján megerősítette az utazást, míg egy egyiptomi tisztviselő az Agence France-Presse-nek azt is elmondta, hogy a tárgyalások új fordulója csütörtökön kezdődik Kairóban, amelynek célja a nyugalom elérése a Gázai övezetben.

Mindezt akkor, amikor Antony Blinken amerikai külügyminiszter az október 7-i Hamász-támadások óta ötödik alkalommal utazik a térségbe. Szerdán azt mondta, hogy még mindig lehetséges egy tűzszüneti és túszszabadítási megállapodás Izrael és a Hamász között, annak ellenére, hogy a két fél távol áll egymástól a megállapodás központi feltételeit illetően.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt is megerősítette, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) utasítást kaptak arra, hogy kezdjék meg a hadműveleteket a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah városában, ahol a lakosságot több százezer kitelepített ember gyarapítja.

A túléléshez szükséges alapvető dolgok hiányoznak Gázában

Az ENSZ sürgősségi segélykoordinátora mély aggodalmát fejezte ki a gázai civil lakosság túléléséhez szükséges alapvető feltételek hiánya miatt az övezetben.

Borzasztóak az életkörülményeik, a túléléshez szükséges alapvető dolgok hiányoznak, éhség, betegség és halál leselkedik rájuk

– hangsúlyozta Martin Griffiths, az ENSZ sürgősségi segélyeinek koordinátora szerda este Genfben.

Az ENSZ adatai szerint jelenleg több mint egymillió ember él összezsúfolódva az egyiptomi határ mellett fekvő Rafahban. Négyszer annyian, mint a Hamász által október 7-én Izraelben elkövetett tömeggyilkosság megtorlásaként elindult izraeli katonai akció előtt. A Gázai övezetben a harcok kezdete óta már több mint 27 500 ember halt meg – idézte Griffiths a gázai egészségügyi hatóságok adatait, hozzátéve, hogy a harcok folytatása Rafahban újabb halálos áldozatokkal jár, és az eddigieknél is jobban megnehezíti a humanitárius műveleteket.

Egyszerűen fogalmazva: ennek a háborúnak véget kell vetni

– hangoztatta Griffiths.

(MTI)

Olvasói sztorik