Nagyvilág europoli

Szijjártó elmondta, hogy nem vétózzák meg az Európai Békekeret feltöltését

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Felerősödtek a törekvések az Európai Unióban az újabb, Oroszország elleni szankciók elfogadására irányulóan, azonban „kirakatcsomagról” lenne szó, amely a már eddig is kudarcos szankciós politikát komolytalanná is tenné – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Brüsszelben.

A tárcavezető az Európai Unió informális külügyi tanácsülését követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a jelek szerint az ukrajnai háború második évfordulójának közeledtével felerősödtek a törekvések egy újabb, Oroszországgal szembeni szankciós csomag elfogadására irányulóan.

Azért akarnak szankciós csomagot elfogadni, hogy elmondhassuk, hogy elfogadtunk egyet, mert már jól láthatóan mindenkinek nagyon komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy még olyan szervezeteket, iparágakat vagy személyeket találjon, akik nincsenek a szankciós listán, vagy akiknek a családja nincs a szankciós listán

– mondta.

Szerintem ez a törekvés a már eddig is kudarcot vallott szankciós politikát még komolytalanná is teszi, mert itt jól láthatóan kirakatcsomagot akarnak összeállítani. Szerintem itt lenne az ideje, hogy belássák ők is azt, hogy a szankciós politika teljes mértékben kudarcot vallott, és nem kellene komolytalanabb színben feltüntetni az Európai Uniót, mint ahogy feltétlenül szükséges volna

– tette hozzá.

Szijjártó Péter ezután emlékeztetett arra, hogy a kormány egy ideje nem járul hozzá az újabb 500 millió euró kifizetéséhez az ukrajnai fegyverszállításra az Európai Békekeretből, de ezt a héten sem az ukrán külügyminiszter, sem a kijevi elnöki hivatal vezetője nem említette a találkozójukon.

Ez megint csak bizonyítja, hogy itt nem arról van szó, amit a kollégák érzelmesen és néha indulatosan szoktak felhozni, hogy itt Magyarország Ukrajnának járó forrást blokkol, nem így van. Itt az Ukrajnának fegyvert szállított európai uniós országok akarják, hogy az adófizető polgárok pénzéből kifizessük nekik az ukrajnai fegyverszállításokat

– mondta.

Az Európai Békekeret forrásainak ötmilliárd eurós megemelését célzó javaslattal összefüggésben arról számolt be, hogy ezt a pénzt is fegyverszállításokra szánnák a következő években, amiben hazánk nem kíván részt venni.

Semmi olyan megoldáshoz nem adunk támogatást, ami ránk nézve bármilyen politikai vagy pénzügyi terhet jelentene

– mondta.

És ezért világossá tettem, hogy mivel nem tudjuk, meg nem is akarjuk megakadályozni, hogy a többiek fegyvert szállítsanak, és erre forrást generáljanak, ezért mi a konstruktív tartózkodás eszközével együtt tudunk élni abban az esetben, ha úgy értelmezzük a konstruktív tartózkodást innentől kezdve, hogy sem az Ukrajnának szállított halált okozó, sem a nekik szállított halált nem okozó eszközök esetében sem terhel minket befizetési kötelezettség

– mondta, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem fogják megvétózni a dolgot.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik