Élő Nagyvilág

Nemzetközi Bíróság: Izraelnek mindent meg kell tennie a népirtás megakadályozása érdekében

MTI
MTI

Szijjártó: Nonszensz a népirtás vádja Izraellel szemben

Magyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyek tiltakoztak Dél-Afrika beadványa ellen, amelyet a hágai Nemzetközi Bírósághoz nyújtott be, és amelyben népirtással vádolja Izraelt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Jerusalem Post című lapnak adott interjújában.

A miniszter ebben nonszensznek nevezte a népirtás vádját, és hangsúlyozta, hogy kiáll Izrael mellett minden „kiegyensúlyozatlan és igazságtalan” nemzetközi fellépéssel szemben, és „ezután is így fogunk tenni”. Szijjártó az izraeli lapnak úgy fogalmazott:

Sajnos, azt tapasztalom, hogy amikor a nemzetközi politikai színtéren a jelenlegi gázai konfliktus kérdését tárgyalják, valahogy elfelejtik, hogyan kezdődött.

Azt mondta: csaknem négy hónap telt el a gázai fegyveres konfliktus kezdete óta, ami „hosszú idő, de nem lehet elég hosszú ahhoz, hogy mindannyian elfelejtsük” a Hamász október 7-i vérengzését.

Magyarország számára – vélekedett a miniszter – az izraeli hadsereg Hamász elleni katonai akciója „terrorellenes művelet”, amelynek sikere nemcsak izraeli, hanem globális érdek is, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy ilyen támadásra sehol a világon ne kerülhessen sor a jövőben – mondta.

Az interjúból kiderül az is, hogy az orosz-ukrán háború és Izrael gázai háborúja esetén Szijjártó egészen mást gondol a békepártiságról. Magyarország szerinte egyik esetben sem szeretné a konfliktus mélyülését, de

  • ennek elkerülése érdekében Gázában győzni kell a Hamász fölött,
  • Ukrajnában pedig a háború azonnali leállításával lehet megvédeni az emberek életét.

Brit olajszállító tankert támadtak meg a jemeni húszik

Brit olajszállító tankert támadtak meg a jemeni húszik – derült ki pénteken este kiadott közleményükből. A támadás a Marlin Luanda brit olajszállító hajót érte az Ádeni-öbölben. Emiatt tűz keletkezett.

Számos megfelelő tengeri rakétát használtak, a csapás közvetlen volt

– részletezte a húszi katonai szóvivő a közleményben.

(Reuters)

Antiszemitizmussal vádolják a Nemzetközi Bíróságot Izrael miniszterei

Antiszemita elfogultsággal vádolta a Nemzetközi Bíróságot több izraeli politikai vezető, miután pénteken felszólították Izraelt, hogy tegyen meg mindent a gázai népirtás megakadályozása érdekében. Izrael az eljárásban azzal érvelt, hogy joga van megvédeni magát a Hamász október 7-i támadása után.

Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter a pénteki tárgyalást úgy kommentálta:

A Nemzetközi Bíróság túllőtt a célon, amikor helyt adott Dél-Afrika antiszemita igényének, hogy a gázai népirtásról szóló állítását megtárgyalja, és nem hajlandó a beadványt teljes mértékben elutasítani.

A védelmi miniszter korábban egyébként azzal került a lapok címlapjára, hogy a palesztinokat „emberi állatoknak” minősítette a gázai hadjárat kezdetén. A pénteki tárgyalást vezető bírónő erre a kijelentésre külön ki is tért, és felszólított a palesztinokat emberi mivoltuktól megfosztó kifejezések mellőzésére.

Itamar Ben-Gvir, Izrael szélsőjobboldali titokminisztere szintén a zsidó nép üldöztetését fedezte fel az ENSZ Nemzetközi Bíróság pénteki ideiglenes határozataiban. Ő a Twitteren úgy fogalmazott:

Ez a bíróság nem az igazságra törekszik, hanem a zsidó nép üldözésére. Azokra a döntésekre, amelyek Izrael állam fennmaradását veszélyeztetik, nem szabad hallgatni. Folytatnunk kell az ellenség legyőzését a teljes győzelemig.

Izrael bár gyakran viszonyul elutasítóan az ENSZ-hez, és elfogultsággal vádolja a nemzetközi szervezetet, a hágai bíróságon indított ügyet láthatóan nagyon komolyan vette. Erős jogászcsapattal készült a Dél-Afrikai köztársaság által indított perre, amely népirtással kapcsolatos vádakat fogalmazott meg az október 7-i izraeli terrortámadást brutális katonai fellépés miatt. Ebben eddig több mint 25 ezer palesztin lelte halálát, akiknek igen nagy része gyermek, nő vagy idős ember volt.

(The Guardian)

Felfüggeszti a palesztin segélyszervezet támogatását az Egyesült Államok

Tizenkét alkalmazottja szerződését felmondta az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezete (UNRWA), miután az izraeli hatóságok azt állították, hogy közük volt az október 7-i izraeli támadásokhoz.

Egyesült Államok válaszul közölte, hogy ideiglenesen felfüggeszti a szervezet az finanszírozását, amíg a vádakat ki nem vizsgálják.

Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa az ügyben közleményt adott ki.

Hogy megvédjem az ügynökség humanitárius segítségnyújtási képességét, úgy döntöttem, hogy azonnal felbontom ezen alkalmazottak szerződését, és vizsgálatot indítok az igazság haladéktalan kiderítése érdekében

– fogalmazott a főbiztos. Egyúttal ígéretet tett, hogy minden olyan alkalmazottat, aki részt vett a terrorcselekményekben, felelősségre fognak vonni, akár büntetőjogi keretek között is.

(BBC)

Az EU elvárja a Nemzetközi Bíróság határozatainak azonnali és teljes körű végrehajtását

Reagált az Európai Unió a hágai Nemzetközi Bíróság pénteki döntéseire, amelyben Izraelt mások mellett a gázai népirtás megakadályozására szólították fel a bírák.

Az erről szóló közleményben a BBC szerint hangsúlyozták, hogy a Nemzetközi Bíróság végzései kötelező érvényűek, és az abban részes feleknek be kell tartaniuk azokat.

Az EU elvárja azok teljes körű, azonnali és hatékony végrehajtását

– olvasható a rövid közleményben.

A Hamász üdvözölte a Nemzetközi Bíróság ítéletét

A Nemzetközi Bíróság döntése fontos fejlemény, amely hozzájárul a megszállók (Izrael) elszigeteléséhez és a gázai bűntetteik leleplezéséhez

– közölte a Hamász egyik szóvivője, Szemi Abu Zuhri hozzátéve, hogy a „megszállókat” kényszeríteni kell a bíróság döntéseinek végrehajtására.

Az ENSZ hágai Nemzetközi Bírósága pénteken többek között kimondta, hogy Izraelnek mindent meg kell tennie a gázai népirtás megakadályozása érdekében. A bíróság a gázai katonai műveletek felfüggesztésre vonatkozóan azonban nem hozott döntést.

(Reuters)

Netanjahu: Izrael folytatja a végső győzelemig

Reagált a hágai Nemzetközi Bíróság döntéseire Benjámin Netanjahu. A izraeli miniszterenök közölte: Izrael „továbbra is megvédi magát és polgárait, valamint betartja a nemzetközi jogot”. A kormányfő hozzátette: Izrael „folytatni fogja ezt a háborút a teljes győzelemig” és amíg „minden túszt vissza nem kapnak”.

Netanjahu észrevételei azt követően hangoztak el, hogy a Nemzetközi Bíróság pénteken több, nagy többségben meghozott ideiglenes döntésben kötelezte Izraelt, hogy akadályozza meg a népirtást a Gázai övezetben.

(BBC)

Palesztin Hatóság: A bírák az emberiesség mellett döntöttek

A Nemzetközi Bíróság bírái a tényeket és a jogot értékelve az emberiesség és a nemzetközi jog javára döntöttek

– mondta Rijád el-Meliki palesztin külügyminiszter a Reuters hírügynökség szerint.

Al-Maliki az Izrael által törvénytelenül megszállva tartott Ciszjordánia egy részét irányító Palesztin Hatósághoz tartozik, amely jelenleg a Fatah ellenőrzése alatt működik, és mint ilyen, politikai értelemben a Hamász riválisának tekinthető.

Nemzetközi Bíróság: Izraelnek mindent meg kell tennie a népirtás megakadályozása érdekében

Ideiglenes intézkedéseket hozott a gázai palesztin lakosság védelmében pénteken a hágai Nemzetközi Bíróság, az ENSZ elsődleges bírói szerve. A bíróság nem adott helyt Dél-Afrika kérésének, amely azonnali tűzszünetet követelt volna a Gázai övezetben. Izraelnek azonban a nagy többséggel meghozott ideiglenes intézkedések alapján mindent meg kell tennie, hogy elkerülje a palesztinok megölését, hogy súlyos testi vagy lelki sérüléseket okozzon, illetve fel kell lépnie az olyan intézkedések ellen, amelyek célja a palesztin nők megakadályozása a szülésben.

Íme a Nemzetközi Bíróság legfontosabb döntései:

  • Izraelnek minden intézkedést meg kell tennie, hogy megakadályozzon minden olyan cselekményt, amely népirtásnak tekinthető. Ide tartozik egy csoport tagjainak megölése, a testi sértés, egy csoport elpusztítását célzó körülmények létrehozása, illetve a születések akadályozása.
  • Izraelnek biztosítania kell, hogy hadserege ne kövessen el népirtó cselekményeket.
  • Izraelnek meg kell akadályoznia és meg kell büntetnie minden olyan nyilvános kijelentést, amely a Gázai övezetben népirtásra való felbujtásnak tekinthető.
  • Izraelnek intézkednie kell a humanitárius segítségnyújtás biztosítása érdekében.
  • Izraelnek meg kell akadályoznia a népirtási ügyben felhasználható bizonyítékok megsemmisítését.
  • Izraelnek jelentést kell benyújtania a bíróságnak a végzés meghozatalát követő egy hónapon belül.
  • A bíróság emellett súlyos aggodalmát fejezte ki a Hamász által fogva tartott túszok sorsa miatt, és azonnali szabadon bocsátásukra szólított fel.

Izraelnek most el kell döntenie, hogyan reagál. A Nemzetközi Bíróság döntései kötelező érvényűek ugyan, de végrehajtási mechanizmus nincs. Izrael dönthet akár úgy is, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a bírák döntéseit. Mivel azonban a diplomáciai nagyüzem láthatóan épp a két hónapos tűzszünet lehetőségére törekszik, és továbbra is erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe küldött segélyek beáramlásának javítására, Izrael azzal is érvelhet, hogy már megtette a szükséges lépéseket a bíróság követeléseinek teljesítése érdekében.

Joan Donoghue az elnöki feladatokat ellátó bírónő közölte: a bíróság döntése nem befolyásolja a népirtás vádjáról szóló későbbi ítéletet, amely a Dél-Afrika által tavaly megfogalmazott váddal kapcsolatos. A Nemzetközi Bíróság várhatóan azonban csak évek múlva hoz döntést erről az állításról, amelyet Izrael határozottan tagad.

(BBC)

Gáza északi részét támadta a hadsereg, délen is folytatódnak a harcok

A Gázai övezet északi részén lévő, a térséget irányító Hamász iszlamista terrorszervezet infrastruktúrája ellen intézett támadást pénteken az izraeli hadsereg (IDF), valamint a déli részen található Hán-Júniszban is folytatta a harcot a Hamász fegyveresei ellen – derült ki az IDF közleményéből.

A bejelentés szerint hán-júniszi műveletekben több fegyverest megöltek. Szemtanúk szerint még mindig több ezren menekülnek a harcok sújtotta Hán-Júniszból, mely az övezet déli részének legnagyobb városa.

Az izraeli hadsereg azt közölte, Hán-Júnisz a Hamász egyik központja, a szervezet fegyveresei pedig nagyrészt föld alatti, kiterjedt alagútrendszerekben bujkálnak, s itt tartják fogva az Izraelből elhurcolt túszokat is.

A palesztin vörösfélhold csütörtökön azt közölte, az izraeli egységek ágyútűz alá vettek a város al-Amal nevű kórházának környékét, így a létesítménybe az egészségügyi ellátásra szorulók már nem jutnak be.

A hadsereg péntek reggel tudatta, hogy kapcsolatban van az al-Amal, valamint a Nasszer kórház egészségügyi dolgozóival, „biztosítandó további munkájukat”.

Az ENSZ adatai szerint csupán a Nasszer kórházban mintegy 18 ezren kerestek menedéket a harcok elől, a hadsereg szerint azonban sokan „önként a távozás mellett döntöttek egy menekülőútvonalon”. Az IDF többször hangoztatta, hogy a Hamász mindkét kórházat „a saját céljaira használja”.

A Hamász október 7-i terrortámadása során 1200 ember meghalt, és több mint 3000 megsebesült. A terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül azóta mintegy 100-at engedtek el. Izraeli források szerint 132-en még mindig az övezetben raboskodnak, 28-an pedig feltehetően már nincsenek életben. Válaszul Izrael hadműveletet indított a Hamász felszámolására. A gázai háború palesztin halottjainak száma időközben már meghaladta a 26 ezret. (MTI)

Izrael megkapta az elsőbbséget Washingtonban új Apache helikopterek beszerzéséhez

Az izraeli védelmi minisztérium tisztviselői a Pentagonban lezajlott tárgyalások során eredményeket értek el az F-35-ös és F-15-ös vadászgép-vásárlások tárgyalásain, és kilobbizták, hogy az elsőbbségi jogot az amerikai hadsereg által is használt Apache támadóhelikopterek beszerzéséhez – közölte az izraeli Ynet.

Az IDF két századnyi korszerű Apache harci helikopter beszerzését is tervezi a jelenlegi helikopter-repülőszázad rendkívüli megterhelése miatt. Tavaly október 7-e óta a gépek 24 órában üzemelnek a Gázai övezetben.

Egy hónappal ezelőtt a Pentagonban még nemet mondtak a kérésre, de a lap szerint azóta újraindultak az egyeztetések a politikai körön keresztül, és az izraeli biztonsági tisztviselők csütörtök este megerősítették, hogy a múlt heti washingtoni találkozón megkapták az ígéretet az elsőbbségi beszerzéshez.

Orvlövészek lövik az egyik gázai kórház környékén az embereket

Orvlövészek lövöldöznek emberekre, akik megpróbáltak elhagyni a kórházat Khan Younisban – közölte az Al Jazeerára hivatkozva a Guardian.

A lövések a dél-gázai Khan Younisban található al -Amal kórház környékén dördültek el.

Hani Mahmoud, a katari állam tulajdonában lévő Al Jazeera újságírója szerint a kórház katonai ostrom alatt áll, kórházként egy ideje nem működik, viszont több száz palesztinnak ad otthont.

Olvasói sztorik