Nagyvilág

Ismét százezres tömeg tüntetett az AfD ellen Németország több városában

FRANK RUMPENHORST / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
FRANK RUMPENHORST / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Ismét tízezrek vonultak a német nagyvárosok utcáira vasárnap az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali parlamenti párt és annak idegenellenes álláspontja elleni tiltakozás jeléül.

Münchenben a rendőrség legalább 80 ezer tűntetőről számolt be, míg a szervezők 250 ezerről. A vártnál jóval nagyobb tömeg miatt a rendezvényt félbe kellett szakítani. A rendőrség szerint ugyanis a nagyszámú jelenlévő miatt nem lehetett szavatolni a résztvevők biztonságát. A szervezők eredetileg 25 ezer résztvevővel számoltak.

Kölnben a szervezők szerint 70 ezren gyűltek össze a szélsőjobboldali erők és az AfD ellen meghirdetett demonstráción. Saarbrücken városában csaknem 12 ezren vonultak fel „a fasizmus, populizmus és szélsőjobb ellen”. Brémában 35-40 ezerre becsülték a tüntető tömeget.

Berlinben délután négy órakor kezdődött nagy tömegtüntetés, és Cottbus, Drezda és Chemnitz városokban is meghirdettek hasonló megmozdulást vasárnapra.

Frank-Walter Steinmeier német államfő köszönetet mondott a tüntetők tízezreinek a demokrácia melletti elkötelezettségükért.

Ezek az emberek bátorságot adnak nekünk. Köztársaságunkat és alaptörvényünket védik ezek ellenségeivel szemben. Emberiességünket védik

– hangsúlyozta vasárnapi videóüzenetében a német államfő.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik