Meghaladta a 25 ezret a háború palesztin halottjainak száma a Gázai övezetben, a sebesültek száma pedig több mint 62 ezer, jelentette be vasárnap a helyi egészségügyi minisztérium, amely a Hamász ellenőrzése alatt áll.
A minisztérium közlése szerint 24 óra alatt 178 holttestet és csaknem 300 sebesültet szállítottak be a gázai kórházakba, így ez volt az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő nap a konfliktus október 7-i kezdete óta.
A gázai egészségügyi minisztérium statisztikája nem tesz különbséget a civil és fegyveres áldozatok között, ugyanakkor állítása szerint a halálos áldozatok 70 százaléka nő vagy gyermek. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy eddig mintegy 9000 fegyverest likvidált.
Antonio Guterres, az ENSZ-főtitkára eközben azt mondta, az izrael katonai műveletek olyan mértékű pusztítást okoztak és annyi civilt öltek meg, amire főtitkársága alatt még nem volt példa. Ezt szívszorítónak és elfogadhatatlannak nevezte.
