Nagyvilág europoli

Ursula von der Leyen: Orbán Viktor nélkül is segíti majd Ukrajnát az EU

MTI/Sándor-palota
MTI/Sándor-palota
Az Európai Unió Magyarországgal vagy nélküle, de mindenképpen segíti Ukrajnát. Van olyan megoldás, amit Orbán Viktor nem tud megvétózni, közölte a bizottság elnöke, akivel Novák Katalin is tárgyalt.

Az Európai Bizottság elnöke a Világgazdasági Fórum 54. találkozóján az Euronews riporterének megerősítette, Magyarországgal vagy nélküle, de mindenképpen segíti Ukrajnát. Ursula von der Leyen azt mondta: felkészültek arra, ha Orbán Viktor tovább blokkolja az egyezséget, de ő személy szerint azt szeretné, ha Magyarországgal együtt döntene a 27 tagállam.

Nagyon fontosnak tartja,

hogy mind a 27 tagállam részt vegyen ebben, és Ukrajna megkapja a négy év alatt az 50 milliárd eurót. Jelenleg ebben a fázisban vagyunk. (…) Ha ez nem lehetséges, felkészültünk arra is, hogy 26 állammal legyen egyezség.

Az Európai Bizottság vezetője arra nem tért ki, hogy Magyarország nélkül milyen formában jöhetne létre az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi csomag. Az eredeti tervek szerint ezt a hétéves uniós költségvetésből finanszírozták volna, ám erre Orbán Viktor nemet mondott. A múlt heti kiszivárgott hírek szerint Magyarország immár konstruktív módon tárgyal, a zárolt helyreállítási pénzek felhasználási határidejének kitolását kéri cserébe azért, hogy átengedje a csomagot.

A Financial Times korábban azt írta, a februári EU-csúcson újra terítéken lesz az 50 milliárd eurós csomag, de ha Orbán blokkol, rögtön megszavaznák a 20 milliárdos B-tervet, amit a magyar miniszterelnök már nem tudná megvétózni, mivel olyan hitelezési struktúrát használna, melyhez nem szükséges a tagállami vezetők egyhangú egyetértése.

Kedden egyébként a magyar államfő is tárgyalt az Európai Bizottság elnökével.

Sok nehéz kérdést kellett megvitatnunk Ursula von der Leyennel.

Ezt írta Novák Katalin a közösségi oldalán. A sok nehéz kérdés közül az államfő az Erasmus+ programot emelte ki, úgy fogalmazott:

bízom benne, hogy a magyar hallgatókat a továbbiakban sem fosztják meg a külföldi tanulás adta lehetőségektől.

Az államfő szerda reggel részt vesz a Defending Europe’s United Front című panelbeszélgetésen – közölte az MTI-vel a Sándor-palota. A panelbeszélgetés témája az európai védelmi együttműködés és a NATO-bővítés.

A magyar államfő mellett Andrzej Duda lengyel elnök, Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz politikai aktivista, a 2020-as elnökválasztás jelöltje és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök is részt vesz a panelbeszélgetésen. A moderátor Roula Khalaf, a Financial Times című brit lap szerkesztője lesz.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik