Kim Dzsong Un észak-koreai vezető alkotmánymódosítást rendelt el, hogy Dél-Koreát visszavonhatatlanul is „főellenségként” határozzák meg, és kodifikálják a dél-koreai terület teljes megszállására vonatkozó kötelezettségvállalást az esetleges háború esetén – jelentette az észak-koreai állami média kedden.
Az észak-koreai központi hírügynökség, a KCNA szerint Kim hétfőn egy kulcsfontosságú parlamenti ülésen elmondott beszédében olyan jogi intézkedések kidolgozására szólított föl, amelyek Dél-Koreát a megbékélés és az egyesülés partnerével ellentétesen határozzák meg.
Véleményem szerint alkotmányunkban pontosíthatjuk Dél-Korea teljes megszállásának, leigázásának és visszakövetelésének ügyét. A Koreai-félszigeten kitörő háború esetén pedig népköztársaságunk területéhez fogjuk csatolni
– mondta Kim.
Továbbá szorgalmazta, hogy rögzítsék az alkotmányban az olyan oktatási programok megerősítését, amely révén az észak-koreaiak körében elterjed, az a határozott elképzelés, hogy Dél-Korea visszavonhatatlanul is az elsődleges ellenség.
Kim az ülésen továbbá hangsúlyozta, hogy súlyos és idejétmúlt hiba Szöult partnernek tekinteni a megbékélés és egyesülés szempontjából, és három olyan ügynökség megszüntetéséről is döntött, amelyek a Korea-közi párbeszédet és együttműködést, valamint a turizmust és a gazdasági kapcsolatot voltak hivatottak előmozdítani.
A hétfői találkozón Kim elrendelte, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy megszabaduljanak az elmúlt korszak maradványaitól, amelyek a Korea-közi megbékélés szimbólumainak tekinthetők.
Jelenleg lépésenként haladva szigorú intézkedéseket kell hoznunk, hogy megfelelően elzárjuk az összes észak-déli kommunikációs csatornát a határ mentén. Valamint teljesen elvágjuk a vasúti összeköttetést oldalunkon, javíthatatlanul
– mondta Kim.
Továbbá elrendelte „az egyesítést szimbolizáló szemet bántó” phenjani emlékmű lebontását.
A háború esetleges újrakezdéséről szólva Kim az Egyesült Államokat is megfenyegette:
A háború rettenetes módon fogja elpusztítani a Koreai Köztársaság nevű entitást, véget fog vetni létezésének. És elképzelhetetlen megsemmisítő vereséget fog okozni az Egyesült Államoknak.
Kim azután mondott beszédet a legfelsőbb népi gyűlés hétfői ülésén, hogy két hete a két ország kapcsolatát két egymással ellenséges állam közötti kapcsolatként határozta meg.
Jun Szok Jol dél-koreai elnök kedden az esetre reagálva megfogadta, hogy többszörösen fogja megbünteti Észak-Koreát abban az esetben, ha provokációt hajt végre Dél-Korea ellen.
(MTI)