Nagyvilág

A lengyel elnöki palotában tartóztatták le a volt belügyminisztert

Wojtek Radwanski / AFP
Mariusz Kaminski
Wojtek Radwanski / AFP
Mariusz Kaminski

Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.

Marcin Kierwinski új belügyminiszter az X közösségi felületen azt írta:

a törvény előtt mindenki egyenlő.

Grazyna Ignaczak-Bandych, az államfői hivatal vezetője a TV Republika kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: Kaminski és Wasik az államfő vendégei voltak, és a rendőrség akkor hatolt be az elnöki palotába, amikor Andrzej Duda elnök már távozott onnan, mert Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető társaságában egy találkozóra indult a fehérorosz ellenzék tagjaival.

Több ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban „először vannak politikai foglyok” az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta.

A rendőrség behatol az elnöki palotába, hogy letartóztassa az elnök által kegyelemben részesített ellenzéki képviselőket

olvasható Piotr Müller volt kormányszóvivő, a PiS képviselőjének X-bejegyzésében.

Szymon Szynkowski vel Sek volt külügyminiszter, a PiS képviselője szerint a történtek „a törvénytelenség uralmát mutatják, olyan nemzetközi szégyent jelentenek, amilyen 1989 óta nem fordult elő”.

A bíróság decemberben kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a korrupcióellenes harc keretében elkövetett túlkapás címén. Andrzej Duda elnök viszont már 2015-ben kegyelemben részesítette őket. A kegyelmi döntés jogi vitát váltott ki, ellenzői azzal érveltek, hogy nem adható meg, mivel az elsőfokú ítélet még nem volt jogerős.

A legfelsőbb bíróság idén júniusban új eljárást rendelt el Kaminski és Wasik ellen, majd a decemberben megszületett ítélet alapján a varsói kerületi bíróság hétfőn kezdeményezte Kaminski és Wasik börtönbe szállítását.

A rendőrség már kedd reggel a lakhelyükön megpróbálta letartóztatni a két politikust. Kaminski és Wasik azonban közben az államfői palotába indult, ahol Andrzej Duda meghívására délelőtt egy hivatalos rendezvényen vettek részt. Az elnöki palota előterében délután rendezett sajtóértekezleten a két politikus aláhúzta: nem bujdosnak, jelenleg az államfő vendégei, de ha börtönbe kerülnek, politikai foglyokká válnak. A nyilatkozat után visszatértek a palotába.

Donald Tusk kormányfő kedd délutáni sajtóértekezletén nyugtalanítónak nevezte, hogy az államfő „részt vesz az állami berendezkedést érintő káoszban és konfliktusban”. A büntető törvénykönyvet idézve Tusk aláhúzta: büntetőjogi felelősség terheli azt, aki egy bűntett elkövetőjét bújtatja. Hozzátette: az idézettel tudatosítani akarja Dudával, „mibe bonyolódott bele”.

Az államfői hivatal közlése szerint kedd este Andrzej Duda részvételével a hivatalban konzultációkat kezdtek a történtek miatt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik