Nagyvilág

Kronen Zeitung: Egy szemtanú látta, ahogy leállt a légcsavarja a Cobra 11 színészét és két lányát szállító repülőnek

A helyi hatóságok egyelőre még vizsgálják, mi okozhatta azt a repülőgépszerencsétlenséget, melyben meghalt Christian Oliver német színész és két kislánya, valamint a gép pilótája is. Habár hivatalos információ még nincsen a tragédia okáról, a karibi Bequia szigetéről származó helyi jelentések szerint a négyüléses Bellanca 17-30A Super Viking motorja röviddel a felszállás után meghibásodott – erről ír a Kronen Zeitung.

A cikk szerint Robert „Bob” Sachs tapasztalt pilótának számított, feleségével, Cathyvel együtt vezetett egy helyi búváriskolát. A 72 éves férfi rendszeresen repültette vendégeit a szomszédos szigetek legjobb búvárhelyeire színes, egymotoros Super Vikingjével, amelynek elejére cápaszájat festettek.

A hírek szerint Sachs nem sokkal felszállás után jelentette a toronynak, hogy problémáik vannak, és szeretne visszatérni a repülőtérre. Egy szemtanú azt mondta, hogy hallotta, ahogy a motor zörög és látta, hogy a légcsavar hirtelen leállt. De aztán a pilóta újra be tudta indítani a motort, és sikerült elérnie, hogy a Super Viking ismét emelkedni kezdjen. A motor azonban ismét meghibásodhatott. Egy másik szemtanú arról beszélt, hogy a pilóta megpróbált visszakanyarodni a repülőtér felé, de a nagy szélben nem tudta végrehajtani a manővert, így a gép a vízbe zuhant.

A baleset a közösségi oldalakon keringő videón látható:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik