Élő Nagyvilág

Több Hamász-vezetővel is végzett egy izraeli dróncsapás Bejrútban

Houssam Shbaro / ANADOLU / AFP
Houssam Shbaro / ANADOLU / AFP

A keddi nap eseményeiről itt olvashat.

Az USA felelőtlennek tartja a gázai palesztinok áttelepítéséről szóló izraeli nyilatkozatokat

Az Egyesült Államok visszautasította és felelőtlennek nevezte az izraeli kormány egyes tagjainak felvetéseit a palesztinok áttelepítéséről a Gázai övezeten kívüli területre.

A külügyminisztérium szóvivőjének keddi keltezésű közleménye szerint Izrael pénzügyminiszterének és nemzetbiztonsági miniszterének kijelentése uszító hatású, ezért az Egyesült Államok az ilyen nyilatkozatok azonnali leállítását követeli. A közlemény szerint Izrael kormánya többször megerősítette, hogy az efféle vélemények nem részei az izraeli kabinet hivatalos politikájának.

Matthew Miller szavai szerint az amerikai adminisztráció álláspontja világos, eszerint Gázának palesztin területnek kell maradnia, amelyet ugyanakkor sem a Hamász, sem más terrorszervezet nem irányíthat, így nem jelenthetnek fenyegetést Izraelre.

A külügyminisztérium ezzel egy időben közölte, hogy Antony Blinken külügyminiszter többi között a gázai helyzetről, a segélyszállítmányok bejutásáról és a konfliktus eszkalációjának megelőzéséről egyeztetett telefonon David Cameron brit és Antonio Tajani olasz külügyminiszterrel. A megbeszélésen szó volt a hajózás biztonságának helyreállításáról a Vörös-tengeren, ahol a jemeni húszi fegyveresek támadásai fenyegetik az Izraelbe tartó hajókat.

(MTI)

Törökországba látogat az amerikai külügyminiszter

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton Törökországba látogat, hogy kétoldalú és regionális kérdésekről tárgyaljon – írja hivatalos forrásokra hivatkozva a Reuters alapján a Guardian.

A cikk felidézi, hogy Blinken az október 7-i dél-izraeli Hamász-támadás óta gyakori látogatója a térségnek, miközben Izraelnek a támadásra adott válasza nagy terhet ró az amúgy is törékeny izraeli-török diplomáciai kapcsolatokra.

Recep Tayyip Erdogan török elnök például nemrégiben nyilvánosan is Adolf Hitlerhez hasonlította Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, és kijelentette, hogy országa elkötelezett amellett, hogy az izraeli vezetőket a hágai nemzetközi büntetőbíróság elé állítsa.

A libanoni kormány a háború kiterjedésének elkerülése érdekében tárgyal a Hezbollahhal

A libanoni kormány közölte: tárgyalásokat folytat az Irán-barát Hezbollah mozgalommal, hogy elkerüljék a háború kiterjedését Izraellel, miután Bejrút déli külvárosában megölték kedden Száleh Arúrit, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom második legmagasabb rangú vezetőjét.

Abdalláh Buhabib megbízott libanoni külügyminiszter kedden késő este a BBC 4 brit közszolgálati tévécsatornának nyilatkozva elmondta: meg akarják győzni az országban jelentős hatalommal bíró síita mozgalmat arról, hogy ne reagáljon a merényletre, mert bármilyen, jelentősebb erőszakos lépése az Izrael és a Hamász közötti háború kiszélesedéséhez vezethet.

Nagyon aggódunk, a libanoniak nem akarnak belekeveredni, még a Hezbollah sem akar belekeveredni egy regionális háborúba

idézték a nyilatkozót.

A külügyminisztérium Nadzsib Mikáti ügyvezető kormányfő utasításai alapján megkezdte az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézendő panasz előkészítését az izraeli agresszió elítélésére – jelentette az állami hírügynökség.

A Hamász politikai irodájának helyettes vezetője, Száleh al-Arúri kedd este halt meg egy feltételezett dróncsapásban, amely a Hamász egyik irodáját érte Bejrút déli külvárosában.

A Hezbollahhal szövetséges és Irán által is támogatott Hamász szerint vele együtt hét ember halt meg, köztük a Hamász fegyveres szárnyának két vezetője. A terrorszervezet azonnal Izraelt tette felelőssé, bár Izrael egyelőre nem ismerte el a tett elkövetését, noha nem is tagadja. A Hezbollah kedden késő este közleményben fogadkozott, hogy „ez a bűncselekmény nem marad megtorlás nélkül”. A Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk a tervek szerint szerdán este beszédet mond.

Irán védelmi minisztere szerdán kijelentette, hogy Arúri meggyilkolásának biztosan lesznek következményei, és felelőssé tette az Egyesült Államokat a közel-keleti feszültség fokozódásáért. Elsősorban az amerikai politika a felelős – mondta Mohammad Reza Astiani a teheráni kabinet ülése előtt.

Teherán fő ellenségét, Izraelt hibáztatta magáért a bejrúti támadásért.

Az (izraeli) rezsim terrorgépezetének rosszindulatú külföldi tevékenysége valódi fenyegetés a békére és a biztonságra

írta Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter az X-en.

Az Iszlám Köztársaság korábban visszautasította azt a vádat, hogy felelős volna a síita milíciák által az amerikai támaszpontok ellen Szíriában és Irakban elkövetett támadásokért.

Irán nem felelős a térségben élő egyének vagy csoportok tetteiért

– írta az ENSZ főtitkárának és az ENSZ Biztonsági Tanácsának címzett levelében, amelyet az IRNA iráni állami hírügynökség ismertetett.

A történtekkel párhuzamosan az ENSZ libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL) szerdán azt közölte, hogy aggódik az ország biztonsági helyzete miatt „Mélységesen aggódunk az eszkaláció veszélye miatt” – mondta Kandice Ardiel, az UNIFIL helyettes szóvivője a dpa német hírügynökségnek. „Ennek pusztító következményei lehetnek az emberekre nézve a határ mindkét oldalán” – tette hozzá. Az ENSZ-misszió minden felet tűzszünetre szólított fel, és önmérsékletet sürgetett.

(MTI)

Az EU külügyi vezetője szerint az izraeliek és a palesztinok sosem egyeznek meg egymással

Azt gondolom, az elmúlt 30 évben megtanultuk, hogy a megoldást kívülről kell kikényszeríteni, mert a két fél soha nem lesz képes megegyezni

– az Európai Unió külügyi főképviselője, Josep Borrell.

Egy lisszaboni rendezvényen arról is beszélt, hogy ha nem ér véget hamarosan a gázai „tragédia”, akkor „az egész Közel-Kelet lángba borulhat”.

(al-Dzsazíra)

USA: Gáza palesztin föld, és az is marad

Itamar Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter élesen bírálta az Egyesült Államok álláspontját, miszerint nem szabad a palesztinokat kitelepíteni a Gázai övezetből – írja a Guardian.

Ben-Gvir úgy fogalmazott:

Bár az Egyesült Államok a legszorosabb szövetségesünk, mégis úgy fogunk cselekedni, ami Izraelnek a legjobb, márpedig százezrek kivándorlása Gázából biztonságosabbá teheti az izraeli állampolgárok életét.

A miniszter arra reagált, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma visszautasította azokat a felvetéseket, miszerint Izrael a háború lezárulta után kiutasíthatná a palesztinokat Gázából. Az amerikaiak álláspontja egyértelmű: „Gáza palesztin föld, és az is marad.”

A Guardian szerint az izraeli média szerdán arról számolt be, hogy Izrael tárgyalásokat folytat Kongóval és más afrikai államokkal olyan palesztinok befogadásáról, akik beleegyeznének az „önkéntes” áttelepítésbe. A portál felidézi, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök korábban már bírálta Ben-Gvirt, amiért a nyilvánosság előtt támogatta a palesztinok kitelepítésének ötletét Gázából.

Az Izraelnek szánt amerikai katonai segély blokkolására szólított fel Bernie Sanders

Bernie Sanders vermonti szenátor kedden felszólította az Egyesült Államok kongresszusát, hogy tartsa vissza az Izraelnek szánt több mint 10 milliárd dolláros katonai támogatást, mellyel szerinte a Netanjahu kormány „súlyosan aránytalan” és „erkölcstelen” gázai háborúját finanszíroznák.

Miközben elismerjük, hogy a Hamász barbár támadása miatt tört ki a háború, azt is el kell ismernünk, hogy Izrael katonai válasza súlyosan aránytalan, erkölcstelen és sérti a nemzetközi jogot

– írta a szenátor az X-en. Szerinte az amerikaiknak tudniuk kell, hogy a palesztin civilek elleni háborút jelentős mértékben amerikai bombákkal, tüzérségi lövedékekkel és más fegyverekkel vívják. „És a következmények katasztrofálisak” – írta Sanders, utalva a háború 22 ezer halálos áldozatára, akiknek a kétharmada nő és gyerek. Hozzátette: a becslések szerint 57 ezren sérültek meg az izraeli támadásokban, miközben a gázai lakosság 85 százaléka kényszerült elhagyni az otthonát.

Ami sok az sok. A kongresszusnak nemet kell mondani a finanszírozásra

– fogalmazott.

(The Hill)

A Palesztin Vörös Félhold székházát bombázta Izrael, meghalt egy ötnapos csecsemő

A Palesztin Vörös Félhold (ez a vöröskeresztekkel egyenértékű szervezet) hán júniszi főhadiszállását lőtte Izrael. A sérülteket az al-Amal kórházba szállították, egy férfinek jelenleg is az életéért küzdenek.

A létesítmény elleni támadásban öten életüket vesztették, köztük egy újszülött, mindössze ötnapos csecsemő. Az izraeli légicsapásnak három sebesültje is van.

Libanon az ENSZ elé viszi a bejrúti támadás ügyét

Egy drónnal végrehajtott légicsapásban Izrael kedden végzett Száleh Arúrival, a Hamász második emberével és további vezetőkkel Bejrútban. Arúri meggyilkolását a térség több vezetője, köztük Nadzsib Mikáti libanoni miniszterelnök is elítélte. A kormányfő szerint az újabb izraeli bűntett célja az, hogy bevonják Libanont a konfrontáció egy új szakaszába, azután, hogy napi szinten támadják az ország déli részét. Elmondta, hogy kormánya elkötelezett az 1701-es ENSZ határozat mellett, amely Izrael és a Hezbollah libanoni síita terrorszervezet közötti harcok beszüntetésére szólít fel.

Mikáti közölte, hogy a támadás miatt országa panaszt nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsához Izrael ellen.

Izrael hivatalos még nem vállalata a felelősséget a bejrúti akcióért.

(Anadolu Agency)

Nem csak a Hamász második emberével végeztek az izraeliek Libanonban

Izrael kedden végzett Száleh Arúrival, a Hamász második legmagasabb rangú vezetőjével Bejrút egyik déli elővárosában.

A Hamász televíziója, az al-Aksza TV Telegram-csatornáján azt jelentette, hogy a Bejrút Dahíhe nevű elővárosában végrehajtott támadásban meghalt a Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszám Brigádoknak két vezetője is: Szamír Abu Amer és Azzám al-Akraa Abu Ammar.

Száleh Arúri, a Hamász katonai szárnyának egyik alapítója, a Hamász politikai bizottságának alelnöke és a szervezet ciszjordániai vezetője volt. Évek óta élt száműzetésben Libanonban. Arúri a testőreivel együtt halt meg az izraeli hadseregnek tulajdonított légitámadásban, amelynek célpontja a síita Hezbollah erősségének számító városnegyedben lévő Hamász-iroda volt.

Arúri közel húsz évet töltött izraeli börtönökben, 2010-ben szabadlábra helyezték azzal a feltétellel, hogy emigrációba vonul. Szemtanúk szerint üres ciszjordániai házát október végén az izraeli hadsereg felrobbantotta.

Egy libanoni biztonsági vezető közölte: Szamír Fandi, egy másik Hamász vezető is meghalt a csapásban. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök őt még az október 7-i Izrael elleni támadás előtt megfenyegette, hogy megölik.

Az NNA libanoni állami hírügynökség jelentése szerint hat ember vesztette életét az izraeli drón okozta robbanásban és tűzben.

(MTI)

Olvasói sztorik