A következő élő közvetítés része Tévedésből orosz falut bombázott az orosz légierő

Zelenszkij: 500 rakétát és drónt lőtt ki az ellenség Ukrajnára

Oroszország rakéták és drónok százaival támadta Ukrajnát a napokban – írta kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi oldalon.

Az utóbbi öt napban az ellenség legkevesebb 500 rakétát, illetve drónt lőtt ki Ukrajnára

– közölte az ukrán államfő, miután Rishi Sunak brit miniszterelnökkel egyeztetett telefonon.

Az ellenség úgy számította ki a röppályákat, hogy a lehető legtöbb kárt okozza. Ez szántszándékkal elkövetett terrorizmus

– mondta az elnök.

Zelenszkij megköszönte Nagy-Britannia támogatását az ukrán légvédelemnek. A brit kormány közleménye szerint Sunak részvétét fejezte ki az ukrán áldozatokért, akik Oroszország „barbár légicsapásai” során vesztették életüket, vagy sebesültek meg a karácsonyi ünnepek alatt. Hangsúlyozta, hogy London 2024-ben és azon túl is Ukrajna oldalán fog állni.

Keddre virradóra újabb heves drón- és légicsapások érték Kijevet és Harkiv városát, kioltva legkevesebb öt ember életét és megsebesítve 130-at. Ukrán állítások szerint a rakéták és drónok több mint 70 százalékát sikerült lelőni.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik