Nagyvilág

Rakétakísérlet után atomtámadással fenyeget Észak-Korea

STR / KCNA VIA KNS / AFP
STR / KCNA VIA KNS / AFP

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető gratulált a közelmúltban tartott interkontinentális ballisztikusrakéta-kísérletben részt vevő katonáknak, és közölte: Phenjan nem fog habozni, hogy atomtámadást indítson, ha ellenségei „nukleáris fegyverekkel provokálják” – jelentette csütörtökön az észak-koreai állami média az MTI beszámolója szerint.

Észak-Korea hétfőn indított egy interkontinentális ballisztikus rakétát a Japán-tenger felé, alig egy nappal azután, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát is kilőtt. A kísérletben részt vevő katonákat a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának székházába hívták meg.

Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un nővére közben az észak-koreai állami hírügynökség közlése szerint külön közleményben bírálta az Egyesült Államokat és szövetségeseit, amiért hadgyakorlataikkal – amelyeket „egy invázió általános előkészületeinek” nevezett – növelik a feszültséget a térségben.

A nyilatkozatban Kim Jo Dzsong határozottan elítélte, hogy kedden összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy megtárgyalja az észak-koreai rakétakísérleteket. Mint hangsúlyozta, a rakétakísérletekkel az ország védelmét akarják biztosítani.

Az ENSZ BT keddi ülésén nem született határozat. A tanács 2018 óta nem hozott konkrét intézkedéseket Phenjan ellen az ENSZ határozatainak megsértése miatt, mert a vétójoggal rendelkező állandó tagok közül Kína és Oroszország támogatja Észak-Koreát.

A japán, amerikai és dél-koreai külügyminiszer azonban csütörtökön közös nyilatkozatban ítélte el Phenjan ballisztikusrakéta-kísérleteit, amelyek közleményük szerint „súlyos fenyegetést” jelentenek a regionális és nemzetközi békére és biztonságra.

Észak-Korea nemcsak katonai fenyegetést jelent. A napokban írtunk róla, hogy az állampárt évtizedek óta komoly pénzeket fektet a hackereibe: a Lazarus csoport névre hallgató titkos különítmény egyszerre felelős a világ legnagyobb kibertámadásáért és az egyik legjövedelmezőbb rablásáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik