Magyarország világossá tette Bulgária számára, hogy megvétózza az ország schengeni tagságát, ha huzamosabb ideig fenntartja a földgáz szállítására vonatkozó büntetővámot
– mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
Szijjártó Péter a bolgár lépést „botrányosnak és ellenségesnek” nevezte, mert az veszélyezteti az Észak-Macedóniának, Szerbiának és Magyarországnak szánt földgáz átszállítását. A jelenlegi geopolitikai és biztonsági körülmények következtében a Magyarország földgázellátásához szükséges gázmennyiség döntő része ezen a vezetéken érkezik, és „az európai jogszabályokkal teljesen ellentétes” bolgár döntés “annak a veszélyét hozta magával, hogy leáll a földgázszállítás többek között Magyarországra is” – mutatott rá a miniszter.
Szijjártó Péter jelezte, hogy Bulgária schengeni tagságáról a jövő héten születik döntés, “ezért most hirtelen nagyon elkezdtek igyekezni, hogy eltöröljék ezt a törvényt”.
Ha eltörlik, akkor mi is vissza fogjuk vonni a vétóról szóló döntésünket
– fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
A bolgár kormánykoalíció az Európai Bizottsággal folytatott konzultációt követően úgy döntött, hogy elengedi az orosz gázra kivetett tranzitadót, hogy elkerülje a schengeni övezetbe való belépés újabb késését – írta Balkan Green Energy News kedden. A lap szerint az illetéket Szerbia, Magyarország és Észak-Macedónia bírálta.
Az eredeti törvényt két hónapja fogadták el. Abban 10,2 euró/MWh gáztranzitadót vezetettek be az orosz Gazprom számára. Bulgáriában azonban a kormánypártok megállapodtak az intézkedés felfüggesztéséről mindaddig, amíg az Európai Unió közös megoldásra nem jut.