Nagyvilág

Terrortámadást tervezhetett a Hamász Európában, hét embert letartóztattak

Martin Sylvest / Ritzau Scanpix / AFP
Martin Sylvest / Ritzau Scanpix / AFP

Négy feltételezett Hamász-tagot tartóztattak le Németországban és Hollandiában, akik állítólag zsidó vallási épületek ellen készültek támadást elkövetni. Eközben Dániában is letartóztattak három embert, akiket szintén terrortámadás előkészítésével gyanúsítanak.

Egyelőre nem világos, hogy a két ügy kapcsolatban áll-e egymással.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök az üggyel kapcsolatban elmondta:

a fenyegetés annyira súlyos, amennyire csak lehet.

Dániában a terrorfenyegetés jelenleg a második legmagasabb készültségi fokozaton, ötből négyes szinten áll.

A dán rendőrség közölte, hogy egy olyan hálózatot lepleztek le, amely egy nemzetközi, határokon átívelő terrortámadást készített elő. Hozzátették, hogy a zsidó vallási helyszínek védelmét megerősítik, Koppenhágában pedig gyakrabban fognak járőrözni a rendőrök.

Anja Dalgaard-Nielsen, a dán hírszerzés vezetője elmondta, hogy a terrorfenyegetés az izraeli-gázai háborúhoz, illetve a Dániában és a szomszédos Svédországban történt Korán-égetésekhez kapcsolódik (a Korán-égetések betiltásáról múlt héten fogadtak el egy törvényt Dániában).

A német szövetségi ügyészség közlése szerint csütörtökön három férfit Berlinben, egyet pedig Rotterdamban vettek őrizetbe. A holland rendőrség egy 57 éves holland állampolgárt vett őrizetbe, a Berlinben elfogott gyanúsítottak libanoni és egyiptomi állampolgárok. A német hatóság közlése szerint a gyanúsítottak régóta a Hamász kötelékében állnak: kapcsolatban voltak a Hamász katonai szárnyával, és már korábban is részt vettek a palesztin terrorszervezet külföldi műveleteiben.

(The Guardian / BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik