Élő Nagyvilág

Szijjártó a háború kezdete óta először találkozott az ukrán külügyminiszterrel

Thierry Monasse / Getty Images
Thierry Monasse / Getty Images

Meghívták Kijevbe Szalay-Bobrovniczky Kristófot

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter hétfőn X-en közzétett posztjában azt írta: „őszinte” telefonbeszélgetést folytatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszterrel. Umerov hozzátette, hogy megköszönte Magyarország eddigi támogatását Ukrajna felé, és várakozással tekint a további együttműködésre. Egyúttal jelezte: meghívta a magyar minisztert Kijevbe.

Ezekről tárgyalt Szijjártó és az ukrán külügyminiszter

Ukrajna európai integrációs törekvéséről folytatott megbeszélést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel Brüsszelben, írja az MTI.

Szijjártó Péter hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: bár személyesen a háború kitörése óta nem találkoztak, de tavaly február előtt folyamatosan tartották a kapcsolatot annak érdekében, hogy jobbak legyenek a kapcsolatok Magyarország és Ukrajna között.

A kétoldalú kapcsolatok szempontjából nehéz volt az az időszak, mert 2015-től folyamatosan léptek életbe Ukrajnában azok a szabályok, amelyek egyre jobban szorították vissza a magyar nemzeti közösség jogait és mindez árnyékot vetett a kétoldalú kapcsolatokra

– tette hozzá, jelezve: a kisebbségi törvény kapcsán Magyarország elvárása a 2015-ös állapotokhoz való visszatérés.

A tárcavezető kiemelte, hogy a megbeszélésen Ukrajna európai integrációs ambícióiról esett szó. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, „ez számunkra nem taktikai kérdés, hanem ez egy olyan döntés, amelynek történelmi síkon van jelentősége az egész Európai Unió jövője szempontjából”.

A döntési javaslat előkészítetlen, az Európai Bizottságnak gyakorlatilag fogalma sincsen arról, hogy milyen hatása lenne Ukrajna uniós tagságának az egész közösségre. Elég csak arra gondolni, hogy milyen kezelhetetlen problémákat okozott az Európai Bizottság korábbi döntése a gabonatranzitról vagy az ukrán kamionok engedélykötelességének eltörléséről

– fogalmazott a bejegyzésben Szijjártó Péter.

Hozzátette, az Európai Bizottság nem végezte el azokat az előkészületi munkákat, amelyek garantálnák, hogy Ukrajna kölcsönösen előnyös módon folytathasson csatlakozási tárgyalásokat.

Olaf Scholz fontos üzenetet küldene Putyinnak

Ukrajna nyugati partnereinek világos jelzést kell küldeniük arról, hogy hosszú távon is folytatódik az országnak nyújtott katonai támogatás, jelentette ki hétfőn Olaf Scholz német kancellár Berlinben.

Fontos, különösen ebben a helyzetben, hogy együttesen jelezzük Európában és annak határain túl is Ukrajnának, hogy támaszkodhat a segítségünkre

– húzta alá Scholz azon a sajtótájékoztatón, amelyet Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnökkel tartott. Azt is fontosnak tartotta, hogy egy ilyen jelzéssel Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is üzenetet küldjenek a nyugati közösség elszántságáról.

Scholz megismételte azt a véleményét, hogy a háború valószínűleg sokáig elhúzódik. Úgy vélekedett, hogy Putyin éppen a nyugati segélyek megcsappanására számít ukrajnai stratégiájának részeként.

Ezért fontos megfogalmazni egy hosszú távú perspektívát, hogy készek vagyunk Ukrajnát támogatni, amíg szükséges, és a szükségesnek mutatkozó mértékben

– hangoztatta a kancellár.

Mark Rutte ugyancsak Ukrajna támogatásának szempontjából fontosnak tartotta, hogy az európai uniós tagországok vezetői közelgő brüsszeli találkozójukon „megtegyék a következő lépést” az uniós keretköltségvetés módosítására, amely lehetővé tenne egy újabb jelentős támogatási csomagot Kijev számára. A holland kormányfő derűlátónak mondta magát abban, hogy már a napokban sikerül megoldást találni az EU-n belüli megosztottságra ebben a témában.

(MTI)

Elhurcolták Alekszej Navalnijt a börtönkolóniáról, ahol a büntetését töltötte

Elhurcolták Alekszej Navalnijt arról a börtönkolóniáról, ahol mindezidáig fogva tartották – írja a The Guardian című lap. Navalnij szóvivője, Kíra Jarmis úgy tudja, hogy az orosz ellenzéki vezető már nincs a melehovi börtönkolónia fogvatartottjai között.

Navalnij ügyvédei szintén nem tudtak kapcsolatba lépni Putyin legfőbb kritikusával.

Jubob Szobol, Navalnij egyik támogatója a Reutresnek már a múlt héten azt mondta, félő, hogy az elítéltet másik börtönbe szállították.

A The Moscow Times című lap szintén a szóvivő Twitter-posztjára hivatkozva azt írja, Navalnij hat napja tűnt el, miután súlyos egészségügyi problémáiról érkeztek hírek.

Az ellenzéki vezető csapata azt is közölte, hogy Navalnij nem jelentkezett be online bírósági meghallgatásokra sem, amelyekhez online kellett volna csatlakoznia. A börtön személyzete ezt állítólag „áramproblémákkal” magyarázta.

Az elítélt egészségügy problémájáról még pénteken számolt be Marija Pevcsih, a Navalnij-féle korrupcióellenes alapítvány jelenlegi vezetője, hozzátéve, hogy az ügyvédeit sem engedték be hozzá.

A 47 éves Alekszej Navalnijt 2021-ben börtönözték be, miután hazatért Németországból, ahova azért szállították gyógykezelésre, mert korábban rejtélyes körülmények között megmérgezték őt.

Senkinek nem engedik, hogy beszéljen velem, teljesen elszigetelnek mindenféle információtól – panaszolta Navalnij még idén októberben egy bírósági meghallgatás során.

Szijjártó találkozik az ukrán külügyminiszterrel

Szijjártó Péter hétfőn közölte, hogy délután találkozni fog Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel és Olha Sztefanisina euroatlanti integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettessel. A külügyminiszter az MTI tudósítása szerint Brüsszelben többek közt azt mondta:

Magyarország nem enged semmifajta nyomásgyakorlásnak, zsarolásnak vagy kecsegtetési kísérletnek Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését illetően, nem hajlandó összekeverni a történelmi-stratégiai és a taktikai dimenziókat.

Ukrán külügyminiszter: Ukrajna elvégezte házi feladatát az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez

Ukrajna elvégezte házi feladatát az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, minden ellentetés állítás téves  – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Brüsszelben hétfőn.

Az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően, újságíróknak nyilatkozva Kuleba közölte, mivel Kijev elvégezte az elvárt feladatokat, a viszonosság elve alapján és a partnerség jegyében azt várja, hogy az EU elismerje az ukrán erőfeszítéseket.

Szavai szerint pusztító lenne, ha az EU-tagországok vezetői nem adnának zöld jelzést országának a tagsági tárgyalások megkezdéséhez.

Nem tudom elképzelni, nem is akarok beszélni arról, hogy milyen pusztító következményekkel jár az, ha az Európai Tanács nem hozza meg ezt a döntést

– fogalmazott Kuleba, majd hozzátette: ha nem születik pozitív döntés a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről, az azt az üzenetet hordozza, hogy az Európai Unió nem tartja be ígéreteit.
Kijelentette: nem támasztják alá tények azt az állítást, amely szerint Ukrajna nem tesz eleget a korrupció elleni fellépés területén. Az Európai Bizottság számos jelentésben közölte, hogy Ukrajna nagy lépéseket tett ezen a területen, ugyanis a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges négy, az Európai Unió részéről megkövetelt törvényt elfogadta. Ennek „a Magyarország által folyamatosan hangoztatott aggodalmakat el kell oszlatnia”.

Kérdésre válaszolva azt mondta:

Ukrajna megváltoztatta a kisebbségi nyelvhasználatot és oktatást érintő jogszabályait is olyan módon, ahogyan azt Magyarország kívánta. Elmondta: ezt a tényt tiszteletben kell tartani. „Nagyon nehéz megérteni tehát, honnan jön Magyarország bővítéssel szembeni ellenállása. A nemzeti kisebbségeket érintően ugyanis Ukrajna mindazt megtette, amit Magyarország kért. Ha minden feladatunkat elvégeztük, tisztázni kell, miért áll ellen továbbra is Magyarország” –zárta gondolatait az ukrán külügyminiszter.

Elina Valtonen finn külügyminiszter „sajnálatosnak” nevezte az ukrán támogatásokkal szembeni magyar álláspontot és azt mondta, Kijev végsőkig tartó segítése nem csak a megtámadott ország, hanem az Európai Unió érdeke is.

(MTI)

Ukrán külügyminiszter: Elvégeztük a házifeladatot

Ukrajna elvégezte házifeladatát az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, minden ellenétetés állítás téves – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Brüsszelben hétfőn.

Dmitro Kuleba az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően újságíróknak nyilatkozva közölte, mivel Kijev elvégezte az elvárt feladatokat, a viszonosság elve alapján és a partnerség jegyében azt várja, hogy az EU elismerje az ukrán erőfeszítéseket.

Szavai szerint „pusztító” lenne, ha az EU-tagországok vezetői nem adnának zöld jelzést országának a tagsági tárgyalások megkezdéséhez.

(MTI)

Az FSZB szerint több tucat Krím elleni merényletet akadályoztak meg

A Krím félszigeten idén 14, az ukrán biztonsági szervek által előkészített diverzáns- és terrorcselekményt sikerült megakadályozni – közölte hétfőn közzétett jelentésében az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Az FSZB szerint az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félszigeten sikerült felszámolni egy, az ukrán különleges szolgálatok által nyugati irányítással létrehozott, erősen fedett ügynökhálózatot, amely a helyi hatóságok képviselői, az orosz fegyveres erők és az FSZB katonái, valamint a félszigeten lévő energetikai és közlekedési létesítmények ellen akart nagy hatású terrorcselekményeket és diverzánsakciókat elkövetni. Egyebek között hat vasúti pályaszakaszt, két gázelosztó objektumot, három villamosenergia-alállomást és három járművet sikerült megmenteni a robbantástól.

A jelentés szerint a szolgálat alkalmazottjai 15 rejtekhelyet találtak, valamint 37 házi készítésű bombát és több mint 200 kilogramm robbanóanyagot foglaltak le a Krímben 2023 folyamán. Őrizetbe vették az ukrán különleges szolgálatok 18 ügynökét és segítőjét, tízüket már el is ítélték.

Az FSZB tájékoztatása szerint a Krímben jelenleg a nyomozó hatóságok több mint 30 “terrorista irányultságú” bűncselekmény ügyében folytatnak nyomozást. Elkövetésükért a vádlottakat 25 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

(MTI)

Borrell: Növelni kell Ukrajna támogatását

Most, amikor Oroszország megsokszorozta Ukrajna elleni támadásait, nem az európai támogatás csökkentésének, hanem növelésének jött el az ideje – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.

Josep Borrell a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően újságíróknak reményét fejezte ki, hogy az Ukrajnának szánt támogatást illetően az „európai egység” erősödni fog.

Az uniós tagállamoknak azt kell áttekinteniük, mikén növelhető az uniós támogatás

– fogalmazott.

Noha az orosz légitámadások soha nem látott intenzitásúak, az orosz hadsereg veszteségei is egyre nagyobbak – mondta. Ez az a pillanat, amikor minden képességet fel kell sorakoztatni Ukrajna támogatására – hangsúlyozta az uniós diplomácia vezetője.

(MTI)

Orosz rakéták darabjai hullottak Kijevre

Négy ember megsérült lelőtt orosz rakéták lehulló roncsaitól Kijev több lakónegyedében hétfőn hajnalban – közölték helyi illetékesek.

Az ukrán légvédelem nyolc orosz ballisztikus rakétát semmisített meg helyi idő szerint 4 óra (közép-európai idő: 3 óra) körül az ukrán főváros felett – tájékoztatott a légierő Telegram-bejegyzésében. Kijevben több robbanást lehetett hallani – írta a Reuters helyi lakosokra hivatkozva.

Négy ember orvosi ellátásra szorult Kijev délkeleti Darnickij negyedében – írta Vitalij Klicsko polgármester a Telegramon. Közlése szerint a délnyugati Holoszijivszkij negyedben tűz keletkezett egy háztetőre hulló rakétadarabtól. Az ukrán légierő szerint az összes orosz rakétát lelőtték, és a dél-ukrajnai régióra kilőtt mind a 18 Sahíd drónt is megsemmisítették.

(MTI)

Zelenszkij: Beszéltem a magyar miniszterelnökkel

Beszéltem a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral. Nyíltan, köntörfalazás nélkül tárgyaltunk európai ügyekről.

– mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-re feltöltött videóüzenetében. Alapvetően az argentin lágotatásának tapasztalatait összegezte, de elmondta, hogy Orbán mellett beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel és Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.

Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke annyit mondott a találkozóról, hogy Orbán jelezte Zelenszkijnek, hogy az ukrán EU-csatlakozással kapcsolatban a tagállamok folyamatos tárgyalásban vannak egymással.

Olvasói sztorik