Nagyvilág

Magas rangú tiszteket szállító katonai helikopter zuhant le a dzsungel felett Guyanában

ALEJANDRO PAGNI / AFP
ALEJANDRO PAGNI / AFP
A dél-amerikai ország történelmének legsúlyosabb katonai balesetében öten haltak meg, két túlélő van.

A katonai gép a tiszteket katonák rutinellenőrzésére szállította a dzsungel fölött, amikor a rossz időjárási körülmények közepette eltűnt a venezuelai határtól 48 kilométerre keletre. A kutatócsapatok csütörtökön bukkantak rá a roncsokra.

Irfaan Ali guyanai elnök felmérhetetlen veszteségnek nevezte a tisztek halálát, és közölte, hogy

a halottak között egy nyugalmazott dandártábornok, egy ezredes és két alezredes is volt, a két túlélő közül az egyik a másodpilóta.

Az elnök a túlélők állapotáról további részleteket nem osztott meg, írja az MTI. Az ügyben szerdán tartott sajtókonferencián hangsúlyozták, hogy nincs nyoma annak, hogy a helikoptert támadás érte volna.

A hadsereg tájékoztatása szerint a guyanai védelmi erők azt követően veszítették el a kapcsolatot a vadonatúj Bell 412 EPI helikopterrel, hogy az üzemanyagfelvételt követően felszállt az ország nyugati részén fekvő Olive Creek repülőtérről.

A közlemény szerint ez volt Guyana történetének eddigi legsúlyosabb katonai balesete.

Fontos fejlemény, hogy Venezuelában vasárnap népszavazást tartottak, amin elsöprő többség döntött úgy, hogy a Guyana ellenőrizése alatt álló, Venezuelával határos és olajban gazdag Essequibo térségben önálló állam alakuljon. Guyana szerint a caracasi kormány Essequibo elcsatolását készíti elő a referendummal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik