Nagyvilág

17 nap után sikerült elérni az alagútban rekedt indiai munkásokat

AFP
AFP

Indiában a beomlott himalájai alagútnál a mentőknek fúrással sikerült elérniük keddre azt a 41 munkást, akik 17 napja rekedtek a romok alatt – közölték helyi tisztségviselők.

Az Uttarakhand államban lévő 4,5 kilométeres alagútnál november 12-én történt az omlás. A nyilatkozók szerint néhány órát vesz még igénybe az újabb művelet, amelyben egyesével, kerekes hordágyakon kihúzzák az embereket egy 90 cm átmérőjű csövön keresztül. A csövet át kell tolni a furaton, a törmelékeket el kell takarítani belőle, majd a mentők átmászhatnak rajta, és elkezdhetik kihozni a munkásokat – derült ki a tájékoztatásból.

Kedden az alagút előtt többtucatnyi mentő kötéllel és létrával állt sorba, közben pedig mentőautók érkeztek, hogy majd elszállítsák a 41 férfit a mintegy harminc kilométerre lévő kórházba. Az alagút a 1,5 milliárd dolláros Csar Dham autópálya része, amely Narendra Modi miniszterelnök egyik legambiciózusabb projektje, amellyel célja összekötni a négy nagy hindu zarándokhelyet egy 890 kilométer hosszú úthálózattal.

Az épülő autópálya-alagút feltehetően fölcsuszamlás miatt omlott be, maga alá temetve az építőmunkásokat Uttarkasi település közelében. A hatóságok eddig egy kisebb átmérőjű csövön juttattak el élelmiszert, C-vitamint és gyógyszereket, köztük depresszió elleni tablettákat a bent rekedtekhez, és rádió adó-vevőn tartották velük a kapcsolatot.

A hatóságok nem közölték, hogy pontosan mi okozta az omlást, de a régióban gyakoriak a földcsuszamlások, a földrengések és az árvizek.

Kapcsolódó
Minden eddigi próbálkozás kudarcba fulladt az alagútban rekedt 41 indiai munkás kimenekítésére
Próbáltak már lyukat fúrni, csövet átütni a sziklákon, és még egy speciális gépet is bevetettek, de a folyamatos földmozgások miatt minden mentőakciót lefújtak Indiában, ahol 41 munkás rekedt egy alagútban. Most új stratégiát vetnek be, de ez sem veszélytelen.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik