A következő élő közvetítés része Újabb palesztin rabokat engedett szabadon Izrael, megrázó gázai állapotokról számolt be az UNICEF szóvivője

Francia hadihajó érkezett Egyiptomba, gázai sebesülteket gyógyítanak majd

Kenzo TRIBOUILLARD / AFP
Kenzo TRIBOUILLARD / AFP

Kikötött Egyiptomban a Dixmude francia helikopterhordozó hadihajó, és a fedélzetén utazó orvosok még ezen a héten elkezdhetik a Gázai övezetben lévő sebesült gyerekek orvosi ellátását – tudatta Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter kedden.

Az Izrael és Hamász közti konfliktus kezdete óta a Dixmude az első nyugati katonai hajó, amely Egyiptomba érkezett. A hajó hétfőn kötött ki a Gázától 50 kilométerre nyugatra fekvő el-Arisban, amely ma a Gázai övezetnek nyújtott nemzetközi segélyezés központja. Az Izrael és a Hamász közötti ideiglenes fegyverszünet lehetőséget teremt arra, hogy további segélyeket juttassanak a Gázai övezetbe, és lépéseket tegyenek a sebesült civilek evakuálására.

A hajót kórházzá alakították át. Összesen negyven ágya van – mondta Lecornu egy francia rádiónak, hozzátéve; reméli, a hajó ezen a héten meg is kezdheti a sebesültek fogadását. Ehhez először szükség van Egyiptom és Izrael engedélyre, valamint a gyerekeket kísérő felnőttek hátterének ellenőrzésére is.

A fedélzeten mintegy 22 civil orvos van, köztük 16 sebész és hat gyermekorvos – jelentették a francia tisztviselők. Franciaországban további 50 kórházi ágyat tartanak fenn, amelyeket szükség esetén rendelkezésre bocsátanak a súlyosan sebesült és beteg gázai gyerekek számára, akik között daganatos betegek is vannak.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik