Élő Nagyvilág

Kiderült, mikor engedik szabadon az első izraeli túszokat

Saeed Qaq / ANADOLU / AFP
Saeed Qaq / ANADOLU / AFP
  • A katari kormány, hogy helyi idő szerint péntek délelőtt hét órakor veszi kezdetét a négynapos fegyvernyugvás a Hamász és Izrael között.
  • Azt is közölték, hogy helyi idő szerint délután négykor engedhetik szabadon az első izraeli túszokat.
  • Mint ismert, Izrael és a Hamász megállapodott a harcok négynapos szüneteltetéséről, hogy lehetővé tegyék 50 gázai túsz szabadon bocsátását 150 Izraelben fogva tartott palesztinért cserébe, valamint a humanitárius segélyek bejutását az ostromlott enklávéba.
  • A fogolycsere hátteréről itt írtunk, az izraeli háborúról szóló szerdai hírfolyamunkat pedig itt lehet visszaolvasni.

Palesztinpárti tüntetők zavarták meg a hálaadásnapi menetet New Yorkban

Palesztinpárti és klímavédő tüntetők állták útját a Macy’s Hálaadásnapi Felvonulásnak (Macy’s Thankgiving Day Parade) New Yorkban. A demonstrálok egy transzparenst vittek magukkal, melyen a „Szabad Palesztinát” és a „Népirtást akkor, népirtás most” feliratok szerepeltek.  őrizetbe vették őket. Néhányan pillanatragasztóval az aszfalthoz rögzítették magukat, valamint vörös festékkel öntötték le egymást.

A rendzavarókat a rendőrség őrizetbe vette.

(The Guardian)

Több izraeli szülő a Hamász támadásának helyszíneiről nevezte el a gyerekét

Az elmúlt hetekben a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i Izrael elleni támadásainak színhelyeiről nevezte el újszülöttjét több izraeli szülő – közölte a belügyminisztérium.

A tárca csütörtöki közleménye szerint

negyvenöt kisbaba – 34 kisfiú és 11 kislány – kapta a Beri nevet, arról a Gázai övezet közelében található kibucról, ahol az egyik legsúlyosabb mészárlás folyt: nyolcvanöt lakosát ölték meg, harminc másikat feltehetőleg túszul ejtettek.

Az 1946-ban alapított kibucot annak idején Berl Kacnelzon munkás-cionista íróról (1887-1944) nevezték el, akinek héberül Beri volt a neve.

Az erő jelentésű Óz férfinevet az elmúlt hetekben negyvenkilenc fiú és egy lány kapta, a Nir Óz és a Nahal Óz kibucokról, ahol szintén gyilkoltak az iszlamista fegyveresek.

Nir Óz kibucban a négyszáz lakó közül mintegy harmincat gyilkoltak meg, és körülbelül hetvenet ejtettek túszul. A közlemény szerint nyolc csecsemő a Nir nevet kapta.

Három kislány a Nova nevet kapta a zenei fesztivál után, amelyen a Hamász terroristái a legutóbbi adatok szerint 364 embert mészároltak le.

Október 6-án és 7-én több mint háromezer ember vett részt a Tribe of Nova elnevezésű izraeli technozenei fesztiválon, a résztvevők mintegy 10 százaléka vesztette életét.

(MTI)

Hazug propagandával vádolja az izraeli kommunikációs miniszter az ország egyik legolvasottabb lapját

Kormányzati szankciókat javasolt az izraeli kommunikációs miniszter a Háárec ellen. Shlomo Karhi egy kormányhatározatban lehetetlenítené el, hogy állami hirdetések jelenjenek meg az ország egyik legolvasottabb újságjában, amiért a baloldali lap szerinte „defetista és hazug propagandát” folytat Izrael Állam ellen a háborús időkben. A miniszter azt is javasolja, hogy a már megjelent hirdetéseket is vonják vissza.

Úgy gondolja, a Háárec a háború kitörése óta próbálja aláásni Izrael „katonai céljait és a társadalom ellenálló képességét”.

Karhi azt állítja, hogy a lap egyes cikkei akár büntetőjogi kategóriába is eshetnek, és biztos benne, hogy az illetékes hatóságok meg fogják vizsgálni őket.

A Háárec szombaton arról írt, hogy az október 7-ei események során a megtámadott zenei fesztivál helyszínére érkező izraeli helikopterek, miközben a terroristákra tüzeltek, a fesztivál néhány résztvevőjét is eltalálták.

(The Times of Israel / The Guardian)

Az izraeli kormány megkapta a holnap szabaduló túszok listáját

Az izraeli miniszterelnöki hivatal közölte, hogy megkapta azoknak a túszoknak a listáját, akiket holnap délután szabadon enged a Hamász.

Az illetékes tisztviselők ellenőrzik a lista adatait, és jelenleg minden érintett családdal kapcsolatban állnak

– olvasható Netanjahu hivatalának közleményében.

Eközben a Hamász is megerősítette, hogy holnap életbe lép a tűzszünet, továbbá, hogy a következő négy napban minden izraeli túszért három palesztint engednek szabadon.

(The Times of Israel)

Katar: péntek délelőtt kezdődik a négynapos tűzszünet, az első túszokat délután engedik szabadon

Péntek reggel, helyi idő szerint 7 órakor veszi kezdetét a négynapos tűzszünet Gázában, az első izraeli túszokat délután négykor engedi szabadon a Hamász, jelentette be a katari külügyi szóvivő egy Dohában megrendezett sajtótájékoztatón.

A szóvivő közölte, hogy

biztonsági okokból nem árulhatja el, pontosan hol fogják szabadon engedni a túszokat, de azt elmondta, hogy a fogolycserét a Vöröskereszt bevonásával bonyolítják le.

A nyilvánosságra kerülő információk alapján a harcoló felek közti megállapodás fő eleme, hogy a Hamász összesen 50 túszt enged el (30 gyermeket és 20 nőt), cserébe pedig négynapos tűzszünetet és körülbelül 150 Izraelben fogvatartott palesztin elengedését kapja. Szijjártó Péter külügyminiszter tegnap arról tájékoztatott, hogy az öt Gázában raboskodó, magyar állampolgárságú túsz közül három abba a kategóriába esik, akiket szabadon engedhet a Hamász, ám arról egyelőre nincs információja a magyar kormánynak, hogy valóban a szabadon bocsátandó túszok között lesznek-e.

A titkos tárgyalásokon közvetítő, több Hamász vezetőnek is otthont adó Katar, valamint az Egyesült Államok, Izrael és a Hamász tisztviselői már napok óta azt mondták, hogy a megállapodás küszöbön áll.

A Hamász vélhetően több mint 200 túszt tart fogva, akiket akkor ejtettek el, amikor harcosai október 7-én Izraelbe törtek, és izraeli számítások szerint 1200 embert öltek meg.

A tűzszüneti megállapodásnak az eredeti tervek szerint ma délelőtt tíz órakor kellett volna hatályba lépnie, ám erre végül nem került sor. A Hamász szerint a tűzszüneti megállapodás lehetővé teszi továbbá, hogy több száz teherautónyi humanitárius, orvosi és üzemanyag-segélyt juttassanak be a Gázai övezetbe. (The Guardian)

WSJ: Egyiptom közölte, hogy megkapta az első 10 szabadon bocsátandó izraeli túsz listáját

A Wall Street Journal egy egyiptomi tisztviselőre hivatkozva azt írja, Kairó megkapta annak a tíz Gázában fogva tartott, izraeli túsznak a nevét, akiket elsőként engednek szabadon holnap délelőtt. A nyilvánosságra kerülő információk alapján a harcoló felek közti megállapodás fő eleme, hogy a Hamász összesen 50 túszt enged el (30 gyermeket és 20 nőt), cserébe pedig négynapos tűzszünetet és körülbelül 150 Izraelben fogvatartott palesztin elengedését kapja. Szijjártó Péter külügyminiszter tegnap arról tájékoztatott, hogy az öt Gázában raboskodó, magyar állampolgárságú túsz közül három abba a kategóriába esik, akiket szabadon engedhet a Hamász.

A négynapos fegyverszünetnek az eredeti tervek szerint ma délelőtt tíz órakor kellett volna hatályba lépnie, ám erre minden jel szerint nem került sor. Az Izrael és a Hamász közti megállapodásban szerepet vállaló katari vezetés ennek okairól rövidesen tájékoztatja a nyilvánosságot.

Kapcsolódó
Ki mit nyer az Izrael és a Hamász közötti megállapodással?
Ötven, Gázában fogva tartott túsz szabadon bocsátása fontos eredmény Izrael számára, de a Hamász is jól jár, és elhúzhatja a tűzszünetet.

(The Times of Israel)

BBC: Újabb követeléseket fogalmazott meg a Hamász a tűzszüneti megállapodáshoz

További követeléseket fogalmazott meg a tűzszüneti egyezséghez kapcsolódóan a Hamász – értesült a BBC jeruzsálemi vezető tudósítója izraeli kormányzati forrásból. Hogy pontosan miben állnak is ezek a követelések, az nem derült ki.

A megállapodás részeként a Hamásznak ötven izraeli túszt kell szabadon bocsátania, Izraelnek pedig százötven palesztin foglyot elengednie a harcok négynapos, átmeneti szünetelése mellett.

Az egyezség eredetileg csütörtökön reggel lépett volna életbe, ám azt később péntekre halasztották.

Izrael megtámadta a gázai indonéz kórházat is az orvosok szerint

Tankokkal lövöldöznek a Gázában működő indonéziai kórház körül – közölte Marwan Sultan, az intézmény orvosigazgatója a BBC szerint. A lövések negyedóránként dördülnek el.

 Nem tudunk a szobákban maradni, mivel az ablakokat találatok érik. A kórház folyosóin tartózkodunk. Az irodámat már többször is célba vették

– idézi a BBC az igazgatót, aki szerint tíz egészségügyi szakember és kétszáz beteg tartózkodik az Indonézia által finanszírozott kórházban.

Izrael korábban Gáza legnagyobb kórházáról, az al-Sífa kórházról állította bizonyítékok bemutatása nélkül, hogy a Hamász földalatti parancsnoki központot rejteget ott. Ezt mind a Hamász, mind a kórház orvosai többször tagadták. Az izraeli erők a múlt héten ennek ellenére ütöttek rajta a kórházon, ahol több száz ember keresett menedéket az izraeli bombázások és tüzérségi tűz elől. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az egészségügyi létesítményt egy ponton halálzónának nevezte. Az al-Sífa kórház főigazgatóját – mint arról beszámoltunk – csütörtökön több más egészségügyi alkalmazottal együtt letartóztatták az izraeli erők.

Most az Indonézia által támogatott kórházat is hasonló vádak érték Izrael részéről. A kórház egyik főorvosa a BBC-nek azt mondta:

Ugyanaz a forgatókönyv várható, mint az al-Sífánál, hacsak össze nem jön a tűzszünet.

A kórház orvosai három buszt kértek a Hamász vezette gázai egészségügyi minisztériumtól  a kórház evakuálása céljából, és tizenhárom mentőautót a fekvőbetegek számára. A kórház a Vöröskereszttel is kapcsolatban áll – tudatta az igazgató.

Az izraeli erők letartóztatták az Al-Sífa kórház főigazgatóját és több egészségügyi dolgozót

Az izraeli erők letartóztatták a gázai Al-Sífa kórház főigazgatóját több más egészségügyi dolgozóval együtt – számolt be az Al Jazeera. A hírt elsőként a kórház osztályvezető főorvosa közölte az AFP hírügynökséggel. Az Izraeli Műsorszolgáltatási Hatóság szintén megerősítette Mohammad Abu Szalmija letartóztatásának tényét.

Az izraeli hadsereg már a kórház elfoglalása előtt azt állították, hogy a Hamász parancsnoki központként használja a Gázai övezet legnagyobb kórházát, igaz, erre vonatkozó bizonyítékokkal nem szolgáltak.

A kórházban novemberben horrorisztikus jelenetek játszódtak le, miközben az izraeli erők ostrom alá vették, és razziát is tartottak az egészségügyi komplexumban. Az Al Jazeera szerint orvlövészek napokon át lőttek bárkire, aki megpróbált átmenni a kórház egyik épületéből a másikba, ami nemzetközi felháborodást váltott ki.

Az Al-Sífa a gázai övezet közigazgatási szerveinek központjaként is működik. Az Egészségügyi Minisztérium illetékesei innen tartottak sajtótájékoztatókat, és a Hamász által vezetett gázai kormány Médiaügyi Minisztériuma is a kórházból működött.

Tizenöt ingatlanban tartottak házkutatást Németországban csütörtök hajnalban

Tizenöt ingatlant kutattak át a német hatóságok csütörtökön négy német tartományban a Hamász és egy másik palesztinbarát szervezet, a Számidún betiltásával összefüggésben – közölte a szövetségi belügyminisztérium a Reuters szerint.

Az összehangolt akció hajnali öt órakor indult, a művelet célja a tilalom betartatása, valamint a Németországban terrorszervezetnek minősített két szervezet illegális alakulatainak felszámolása volt.

Továbbra is következetesen fel fogunk lépni a radikális iszlamistákkal szemben

– idézték Nancy Faeser német belügyminisztert a közleményben.

A tárcavezető hozzátette: a Hamász és a Számidún németországi betiltását egyértelmű jelzésnek szánták, hogy nem tűrik el „a Hamász Izrael elleni barbár terrorjának dicsőítését vagy támogatását”.

A szövetségi belügyminisztérium szerint a Hamásznak mintegy négyszázötven tagja van Németországban, tevékenységük a propagandától kezdve a finanszírozáson át az adománygyűjtésig terjed.

A Számidún egy 2012-ben az Egyesült Államokban alapított szervezet, amely a palesztin fogvatartottak szolidaritási hálózataként határozza meg magát. Mint ilyen, arra törekszik, hogy a terrorizmus miatt és különösen a Népi Front Palesztina Felszabadításáért elnevezésű terrorszervezettel való kapcsolatok miatt bebörtönzött személyek szabadon bocsátását követelje. Az egyesületet 2023. november 2-án tiltották be Németországban, mert a szövetségi kormány szerint nemzetközi hálózatként, a fogvatartottak szolidaritási szervezetének álcája alatt Izrael- és zsidóellenes propagandát terjesztettek.

Tizenöt palesztint öltek meg az éjszakai támadásokban

Csütörtökre virradó éjszaka is folytatódtak az izraeli támadások a Gázai övezet ellen. A palesztin média hajnali jelentése szerint az izraeli repülőgépek és a tüzérség legalább két hullámban csapott le a Gázai Övezet déli részén található Hán Júnisz városára. A támadásokban tizenöt ember életét vesztette.

Támadásokról számoltak a Gázai övezet egyéb részeiről is, például a Gázavárostól északra fekvő Dzsabalíja menekülttáborból és a terület középső részén fekvő Nuszejrát menekülttáborból. Izrael a támadásokról és halálesetekről szóló híreket nem kommentálta.

Szerdán mintegy százhatvan palesztin haláláról számoltak be. Közülük több mint ötvenen egyetlen család tagjai voltak.

A Wafa palesztin hírügynökség szerint nyolcvanegy ember vesztette életét, miután lakóházak ellen indítottak támadásokat a gázai övezet központjában. A Dzsabalíjában és környékén indított támadásokban feltehetően hatvan ember halt meg.

Rijád el-Meliki palesztin külügyminiszter londoni látogatása közben szót ejtett a dzsabalíjai áldozatok közés sorolt ötvenkét főről, akik ugyannak a családnak a tagjai voltak.

Nálam van a névsor, ötvenketten vannak. Teljesen kiirtották őket, a nagyapától az unokákig

– fogalmazott a külügyminiszter a BBC szerint.

Pénteken kora reggel kezdődhet a túszok szabadon bocsátása

A háborúban álló felek között közvetítő Katar szerint órákon belül bejelenthetik a tűzszünet kezdetét Izrael és a Hamász között – közölte a Reuters hírügynökség a katari külügyminisztérium szóvivőjére, Medzsid bin Mohammed Al-Anszarira hivatkozva.

Az Amerikai Egyesült Államok ugyanakkor azt közölte, reményei szerint pénteken kora reggel kezdődhet meg a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodás.  A Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta, hogy a Hamász és Izrael közötti megállapodás “sínen van”.

A megállapodás – amely a harcok négynapos szünetelését tartalmazza – a tervek szerint helyi idő szerint csütörtökön 10:00 órakor lépett volna életbe.

(BBC/The Guardian/Reuters)

Olvasói sztorik