Nagyvilág

Pert indított az X az antiszemita vád miatt

MTI / EPA / John G. Mabanglo
MTI / EPA / John G. Mabanglo

Beperelte hétfőn az X közösségi oldalt működtető cég a Media Matters civil szervezetet, miután ez utóbbi felhívta a figyelmet arra, hogy az X-en Adolf Hitlert és a nácikat éltető, antiszemita posztok mellett jelent meg több nagy márka hirdetése – írja tudósításában az MTI.

A Media Matters csütörtökön tette közzé jelentését, aminek következtében több nagy hirdető, köztük az IBM, a Comcast, a Disney és az Apple is felfüggesztette hirdetéseit a portálon.

Az X szerint a Media Matters állításai rágalmak, és azzal vádolják a civil szervezetet, hogy „manipulálta” a platformot, mert olyan fiókokkal végezték a kutatást, amelyek kizárólag a nagy hirdetőket és szélsőséges nézeteket terjesztő fiókokat követtek, és „végtelenül pörgettek és frissítették” az oldalt, amíg ki nem jött a számukra megfelelő eredmény, a szélsőséges posztok mellett megjelenő hirdetések. Bírósági beadványában az X azt állítja, hogy a Media Matters

az X tipikus felhasználói élményének hamis látszatát keltette

azzal a céllal, hogy ártson a vállalatnak.

A Media Matters vezetője, Angelo Carusone komolyan vehetetlennek nevezte a pert, melynek szerinte egyetlen célja a megfélemlítés és az elhallgattatás. Carusone szerint a jelentésük világosan cáfolja az X állítását, miszerint biztonsági intézkedéseket vezettek be, hogy ártalmas tartalmak mellett ne jelenhessenek meg hirdetések.

Ha valaki fehér nacionalista tartalmakra keres rá, virágzó reklámkínálattal fog találkozni. A rendszer, amelyről azt állítják, hogy létezik, nem működik úgy, ahogyan mondják

– fogalmazott Carusone.

Az X szerint egyetlen felhasználónál jelentkeztek a szélsőséges tartalmak mellett reklámok, és az a Media Matters. „A manipulációt legyőzik a számok. Ne hagyják átverni magukat! Álljanak ki az X mellett!” – írta a portálon Linda Yaccarino, a vállalat vezérigazgatója.

A múlt héten maga a portál tulajdonosa, Elon Musk is bírálatok kereszttüzébe került, miután még a Fehér Ház is „ocsmány” antiszemita hazugságnak minősített egy olyan posztot, amelyet a dél-afrikai származású milliárdos helyeslően osztott meg a portálon. (MTI)

Kiemelt kép: Eltávolítják a Twitter nevét és logóját az amerikai internetes közösségi portál és mikroblog-szolgáltatás San Franciscó-i székházáról 2023. július 24-én, miután Elon Musk dél-afrikai-amerikai milliárdos üzletember, a vállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy megkezdődött a Twitter logó- és arculatváltással járó átalakítása X-szé. MTI/EPA/John G. Mabanglo

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik