Nagyvilág

Szijjártó Péter: befejeződött a gázai magyarok evakuálása

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Egy magyar maradt a Gázai övezetben, önként. A külügyminiszter közölte: hat magyart, köztük négy gyermeket, kimenekítettek.

A Marokkóból hazatérő külgazdasági és külügyminiszter éjszaka jelentette be közösségi oldalán, hogy

befejeződött a gázai magyarok evakuálása!

Szijjártó Péter éjfél körül közölte, hogy ezzel a jó hírrel landolt. Hat újabb magyar állampolgár, köztük négy gyermek, illetve két palesztin családtagjuk jutott ki a Gázai övezetből, ahol már csak egy magyar maradt, önként. A korábban Gázában tartózkodott tizenöt magyar állampolgárból az a tizennégy, aki szeretett volna, el tudott jönni, tette hozzá a külügyminiszter.

Szijjártó Péter a közösségi oldalán közzétett videóban a közel-keleti helyzetet kétségbeejtőnek nevezte, azt mondta, hogy azok közül, akik korábban a maradás mellett döntöttek, többen meg is sebesültek.

A külügyminiszter szerint jelenleg kisbusszal tartanak Kairó felé, ahol szállásuk biztosított, még a héten megérkezhetnek Magyarországra. Mint mondta: a Gázában maradó egyetlen magyar állampolgárral a következő időszakban is tartják a kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik