Nagyvilág

40 munkás rekedt egy épülő indiai alagútban, újabb éjszakát töltenek odabent

AFP
AFP

A mentési munkálatok folyamatban vannak, de a hétfő éjszakát még az alagútban kell töltenie Indiában annak a legkevesebb 40 építőmunkásnak, akik vasárnap rekedtek egy épülő alagútban, amelynek vájata beomlott – közölték a hatóságok hétfőn.

A állam hatóságainak közlése szerint az alagútban rekedt munkásokkal folyamatos a kapcsolattartás, oxigén és élelmiszerellátásukat csővezetékekkel biztosítják, miközben az építési területen munkagépekkel próbálják eltávolítani a törmeléket, hogy utat nyissanak hozzájuk.

Habár Uttarakhand államban gyakoriak a földcsuszamlások, földrengések és árvizek, a helyiek, tisztviselők és szakértők is, köztük geológusok a hegyekben folyó gyors építkezést okolják a balesetért. Asok Kumar, az állam rendőrparancsnokának közlése szerint a baleset pontos oka egyelőre ismeretlen.

Hivatali közlés szerint helyi idő szerint vasárnap 05.30-kor omlott be az alagút, a mentésben mintegy 160 fős mentőalakulat vesz részt.

A hatóságok közlése alapján a 13 méter széles és 15 méter magas alagút megépítését a régión áthaladó autópálya tette szükségessé. Az Észak-Indiát átszelő 889 kilométer hosszú autópálya egy hindu zarándokút nyomvonalát követi és négy hindu várost köt össze Észak-Indiában.

Kapcsolódó
Nem India lesz India?
A G20-csúcstalálkozóra kiadott több állami meghívón India helyett az országot Bháratnak nevezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik