Élő Nagyvilág

Elérték az izraeli tankok Gáza legfontosabb kórházát

Tamar Shemesh / Middle East Images / AFP
Tamar Shemesh / Middle East Images / AFP

Vasárnapi közvetítésünket itt olvashatják vissza.

Elérték az izraeli tankok Gáza legfontosabb kórházát

Az izraeli erők hétfőn megérkeztek Gázaváros legfontosabb egészségügyi létesítményéhez, az Al Sífa kórházhoz, amely Izrael szerint a Hamász-alagutak fölött helyezekedik el, és betegeit szerintük élő pajzsként használja a terrorszervezet. A kórház az izraeli hadsereg harcának elsődleges célpontja, ám a Reuters híradása szerint ott jelenleg is hatszázötven beteget tartanak. Ők arra várnak, hogy a Vöröskereszt vagy más semleges szervezet kimenekítse őket.

Asraf Al Kidra, a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője a hírügynökség szerint a kórházból nyilatkozva elmondta: az elmúlt három napban a kórház ostroma és az áramszolgáltatás lekapcsolása miatt.harminckét beteg halt meg, köztük három újszülött.

A tankok a kórház előtt állnak. Teljes blokád alatt vagyunk. Ez egy teljesen civil terület. Csak kórházi létesítmények, kórházi betegek, orvosok és más civilek vannak a kórházban. Valakinek meg kellene ezt állítani

– közölte telefonon a hírügynökséggel a kórház egyik sebésze, Ahmed El Mokhallalati. Szerinte a légitámadásokban elpusztultak a víztartályok, a kutak és az oxigénszivattyú is, a kórház pedig már nem biztonságos hely a betegek számára. Hozzátette: a betegeknek árt, ha ott tartják őket.

Izrael már korábban felszólította a civileket, hogy hagyják el a kórházat, az orvosokat pedig arra, hogy küldjék máshová a betegeiket. Izrael azt is állítja, hogy megpróbálták kimenekíteni a csecsemőket a szülészetről, valamint háromszáz liter üzemanyagot is hagytak a kórház bejáratánál a vészhelyzeti generátorok működtetéséhez, ám szerintük a Hamász akadályozta, hogy célt érjenek.

A Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium szóvivője erről azt mondta: a háromszáz liter üzemanyag alig fél órára lenne elegendő a kórház ellátásához. Ehelyett napi nyolc-tízezer liter üzemanyagra lenne szükség, amelyet a Vöröskeresztnek vagy más nemzetközi ügynökségnek kellene szállítania. Egy névtelenséget kérő izraeli illetékes úgy reagált, hogy a háromszáz liter több órára elegendő, mivel a kórházban csak a sürgősségi osztály működik.

A hírügynökségnek nyilatkozó sebész arról beszélt még, hogy nyolc koraszülött csecsemő várakozik egyetlen inkubátorra, amit a maradék energiával tartanak melegen. Az orvos szerint a három újszülött halála után még harminchat maradt életben, de arra számítanak, hogy napról napra egyre többet veszítenek el közülük.

A Gáza északi részén lévő másik nagy kórház, az Al Kudsz szintén leállt. A Palesztin Vörös Félhold segélyszervezet közölte, hogy az intézmény körül heves tűzharc alakult ki, a betegek és a személyzet evakuálására küldött járműkonvoj a kórházat így nem tudta megközelíteni.

Borrell: A harcokat azonnal szüneteltetni kell

A harcok azonnali szüneteltetése és humanitárius folyosók biztosítása elengedhetetlen a Gázai övezetben, hogy az életmentő eszközök, valamint a víz és az élelmiszer eljusson a rászoruló lakossághoz, jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.

Az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozását megelőzően újságíróknak nyilatkozva Josep Borrell, a közölte: a hangsúly azon van, hogy azonnal, illetve azon, hogy nem csupán egy, hanem számos alkalommal kell szüneteltetni a harcokat, hogy a polgári lakosság elhagyhassa az érintett övezetet.

(MTI)

A 36 kórházból 20 már nem működik a Gázai övezetben

Több ezer ember keresett menedéket a Gázai övezet legnagyobb kórháza körül hétfőn, amikor izraeli csapatok és a Hamász harcosai összecsaptak a létesítmény közelében, a Gáza város másik oldalán lévő kórház pedig szintén nem működik, mert nincs elég üzemanyag a generátorhoz.

Az ENSZ szerint Gáza 36 kórházából legalább 20 már nem működik.

(Guardian)

Nincsenek pontos információk arról, hányan élnek még a Hamász túszai közül

Az Egyesült Államoknak nincsenek pontos információi arról, hogy a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet által október 7-én elhurcolt túszok közül hányan vannak életben, jelentette ki az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap.

Jake Sullivan az ABC televíziónak adott interjúban beszámolt arról, hogy az elrabolt emberek között kilenc amerikai állampolgár és egy állandó amerikai tartózkodási engedéllyel, úgynevezett „zöld kártyával”, rendelkező ember van, de a sorsukról nincs megerősített értesülés.

Izrael hivatalosan 239 emberről beszél, akik a palesztin terrorszervezet fogságába kerültek október elején.

A Hamász azon bejelentésére, miszerint az izraeli légicsapásokban „bizonyos számú” fogoly is életét veszítette, a fehér házi illetékes azzal reagált, hogy „amit a Hamász állít, azt nem lehet készpénznek venni, ugyanakkor az Egyesült Államok nincs abban a pozícióban, hogy azt megerősítse, vagy cáfolja”.

A Gázai övezetben folytatódó izraeli katonai műveletekre reagálva Jake Sullivan úgy fogalmazott, hogy

nem akarunk tűzharcot látni egy kórházban, ahol ártatlan, egészségügyi ellátásra váró emberek vannak.

Elismerte, hogy a Hamász általános taktikájához tartozik, hogy civileket élő pajzsként használ, és ez rámutat a nehézségre, amellyel az izraeli hadsereg katonái szembesülnek, de hozzátette, hogy ez nem csökkenti Izrael felelősségét abban, hogy megkímélje a polgári személyeket.

A palesztin terület jövőjével kapcsolatban a nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentette, hogy az Egyesült Államok álláspontja világos. Ennek lényege, hogy Izrael nem szállhatja meg újra a Gázai-övezetet, nem csökkentheti az övezet területét, nem telepíthetnek ki erőszakkal palesztin embereket, ugyanakkor az övezet nem szolgálhat többé terrortámadások kiindulópontjául izraeliek és mások ellen sem.

Megjegyezte, hogy a palesztin közigazgatású Gázai övezet és Ciszjordánia kormányzásának jövőjéről zajló tárgyalásokon különös súllyal kell figyelembe venni a palesztinok szavát.

Az amerikai javaslatokkal ellentétesen nyilatkozott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy interjúban.

A kormányfő a CNN amerikai hírtelevízióban kijelentette, hogy Izrael első számú prioritása a Hamász elpusztítása, a Gázai övezet jövőjét illetően pedig érvényesülnie kell egy mindenre kiterjedő izraeli katonai biztosítéknak, amivel elkerülhető a terrorizmus újraéledése.

Megállapította, hogy egy jövendő civil fennhatóságnak két dologban együttműködőnek kell lennie, mégpedig abban, hogy a Gázai övezetet „demilitarizálja” és „deradikalizálja”, azaz mentesítse a szélsőségesektől. A múltban mindkettőt illetően kudarcot vallott a Palesztin Hatóság – tette hozzá az izraeli kormányfő, aki szerint olyan civil közigazgatást kell létesíteni, amely nem esik ugyanabba a hibába, amibe elődjei.

(MTI)

Olvasói sztorik