A következő élő közvetítés része Koraszülött babák ragadtak egy ostromlott gázai kórházban

Hat embert tartóztattak le New Yorkban a palesztinpárti tüntetésen

MTI / EPA / Andy Rain
MTI / EPA / Andy Rain

New Yorkban hat embert tartóztattak le a nagylétszámú palesztinpárti tüntetésen – közölte a nagyváros rendőrsége szombaton.

A hivatalos bejelentés szerint négy ember ellen „helytelen viselkedés” miatt indul eljárás, az ötödikkel szemben fiatalkorúként járnak el, míg a hatodik letartóztatott elleni vádat nem közölték, róla annyit tudni, hogy előállítását megelőzően kórházba vitték, ahol kisebb sérülések miatt kellett ellátni.

A tömeg péntek kora este gyűlt össze Manhattan forgalmas belvárosában, majd a Grand Central vasútállomáshoz vonult, amelynek működését is akadályozta csaknem éjfélig. A beszámolók és felvételek szerint a gázai tűzszünetet követelő tüntetők a Hamász által foglyul ejtett túszok plakátjait megsemmisítették, valamint amerikai zászlót téptek, egy izraeli zászlót pedig felgyújtottak.Szombaton több száz fős tüntető tömeg jelent meg Joe Biden elnök Delaware állambeli otthonának közelében is palesztin zászlókkal, és tűzszünetet, valamint önálló Palesztinát követelő táblákkal. Az elnök szombat délután tért vissza Wilmingtonba, ahol a hétvégét tölti. A tüntetők az elnököt „népirtással” vádolták, amiért ő és kormánya támogatja a Gázai övezetet uraló Hamász elleni izraeli katonai akciót. (MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik