Élő Nagyvilág

Megfenyegette Libanont az izraeli védelmi miniszter: “Bejrút Gáza sorsára juthat”

MTI/EPA/Mohamed Szaber
MTI/EPA/Mohamed Szaber

Megfenyegette Libanont az izraeli védelmi miniszter: "Bejrút Gáza sorsára juthat"

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter szombaton figyelmeztette a Hezbollah síita libanoni fegyveres mozgalmat, az iszlamista palesztin Hamász szövetségesét, hogy Bejrút Gáza sorsára juthat, ha az Irán-barát szervezet háborúba rángatja Libanont.

Amit megtehetünk Gázában, megtehetjük Bejrútban is

– jelentette ki a tárcavezető Észak-Izraelben, a libanoni határ közelében található egyik katonai támaszponton tett látogatásán.

Ha a Hezbollah ilyen hibákat követ el itt, az elsők, akik ennek az árát megfizetik, a libanoni állampolgárok lesznek

– figyelmeztetett a miniszter.

Szerinte a Hezbollahot támogató fegyveres csoportoknak az izraeli határon végrehajtott katonai akciói máris túlmennek a helyi provokáció határain. Az izraeli erők “minőségi választ adnak”, ami veszteségekhez vezet a Hezbollah soraiban.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy jelenleg a gázai hadműveletben az izraeli légierő potenciáljának nem egészen 10 százalékát vetették be.

Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője egy korábbi szombati televíziós beszédében kijelentette, hogy a fegyveres mozgalom új fegyvereket kezdett bevetni a gázai háború kezdete óta minden nap Izrael ellen intézett támadásokban. “A múlt hét során megerősítettük az ellenállást a libanoni fronton, a műveletek számával, a támadott célpontokkal és bevetett fegyverekkel” – mondta az Irán-barát szervezet vezetője.

Hozzátette, hogy a libanoni ellenállás történelmében most először “öngyilkos drónokat” is bevetnek izraeli célpontok ellen, és napi rendszerességgel küldenek felderítő drónokat az izraeli terület fölé.

Az AFP francia hírügynökség rendelkezésére álló adatok szerint az erőszakos cselekmények kezdete óta legkevesebb 91 ember halt meg, többségében a Hezbollah fegyveresei, de meghalt 11 polgári személy is.

(MTI)

Százezrek tüntettek Londonban a palesztinok mellett

Százezrek tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett. A rendőrség többtucatnyi ellentüntetőt őrizetbe vett.

Ez volt az ötödik olyan szombat egymás után, amikor tüntetők vonultak a brit főváros utcáira, tiltakozva a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen. A mostani londoni demonstráció azonban minden eddiginél nagyobb volt: a Scotland Yard szombat esti becslése szerint a megmozduláson 300 ezren vettek részt.
Az izraeli katonai akció előzményeként a Gázát uraló Hamász iszlamista terrorcsopor fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, mintegy 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 240 túszt a Gázai övezetbe hurcoltak.

(MTI)

Több százezren tüntethetnek Londonban a palesztinok mellett

Arról ír a Guardian, hogy akár félmillió résztvevője is lehet a palesztinpárti tüntetésnek Londonban. A cikk emlékeztet: ha ez így lesz, úgy az a brit történelem legnagyobb politikai demonstrációja lesz. A szervezők békés tüntetés ígértek.

Ennek megfelelően közel 2000 rendőr is lesz London utcáin.

 

 

 

A mai felvonulás mögött álló egyik szervezet, a Palesztin Szolidaritási Kampány szóvivője a Guardiennek azt nyilatkozta, hogy békés demonstráció lesz, és számukra is fontos a közbiztonság, a résztvevőiket is arra kérik, hogy működjenek együtt a rendőrséggel.

Palesztin minisztérium: áramhiány miatt leállt a Gázai övezet legnagyobb kórháza

Áramhiány miatt szünetelteti a működését a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye, a gázavárosi as-Sifa kórház – közölte szombaton az övezetet irányító Hamász iszlamista palesztin szervezet egészségügy-minisztériuma.

A közlemény szerint a kórház azért kényszerült felfüggeszteni a működését, mert elfogyott az áramtermeléshez használt összes üzemanyag. A kórházban – amelyben a közlés szerint több ezer beteg, sebesült és a harci cselekmények elől oda menekült ember tartózkodik – víz és élelem sincs, és a távközlés sem működik.
Asraf al-Kidra, a minisztérium szóvivője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy egy újszülött életét vesztette a kórházban, miután leálltak az inkubátorok a gyerekek intenzív osztályán. Később a minisztérium arra figyelmeztetett, hogy legalább 39 további újszülött élete van veszélyben az áram- és a gyógyszerhiány miatt.

A tárca azt is közölte, hogy a Gázai övezet 35 kórházából jelenleg húsz szünetelteti a működését. Ezt megerősítette az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

(MTI)

Rijádban békekonferenciát tartottak

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság vezetője azt mondta a Rijádban rendezett békekonferencián, hogy a gázai palesztinok példátlan népirtó háborút élnek át, és felszólította Izraelt és az Egyesült Államokat a bombázások alábbhagyására. A konferencián más államok vezetői is felszólaltak, Mohammad bin Szalmán szaúdi koronaherceg azt mondta, hogy a palesztin népet ért sérelmekért Izrael a felelős, és fel kell oldani Gáza blokádját. Egyiptom elnöke azonnali tűzszünetre szólított fel, Törökország elnöke pedig nemzetközi békekonferenciát szeretne a tartós megoldás kedvéért.

Felfüggesztették a műtéteket a gázai al-Shifa kórházban

A gázai egészségügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy felfüggesztik a műtéteket az al-Shifa kórházban, miután elfogyott az üzemanyag a generátorokhoz.

Ennek következtében egy újszülött meghalt az inkubátorban, ahol most is 45 csecsemő van.

– mondta. Ez a gázai övezet legnagyobb kórháza, amelyet pénteken rakéták találtak el. A Hamász Izrael szerint parancsnoki központokat rejtett el a kórház alatti alagutakban. Ezt a Hamász tagadja.

Az al-Shifa igazgatója: Annyit mondhatok, hogy elkezdtünk életeket veszteni

Az Al-Jazeera megszólaltatta Muhammad Abu Salmiyát, aki a gázai al-Shifa kórház igazgatója.

Annyit mondhatok, hogy elkezdtünk életeket veszteni. Percenként halnak meg betegek, a sérültek is meghalnak, és gyerekeket is vesztettünk az inkubátorban. Egy csecsemő meghalt az inkubátorban, és egy fiatal az intenzív osztályon.

– mondta. Azt is elmondta, hogy a kórházat lekordonozták, és az izraeliek nem engedik elmenni őket. A kórházban nincs áram, víz és orvosi eszközök.

Netanjahu: a gázaiak sorsáért nem Izrael, hanem a Hamász a felelős

A Gázai övezet békés polgári lakosainak sorsáért egyedül a Hamász iszlamista terrorszervezetet terheli a felelősség, nem pedig Izraelt – szögezte le Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton, válaszul Emmanuel Macron francia elnök Izraelt bíráló kijelentéseire. A francia államfő a BBC brit közszolgálati televíziónak adott, péntek este közzétett interjújában úgy fogalmazott: a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadások „tényszerűen a civil lakosságot érik”, és ezt semmi nem indokolhatja. Macron egyúttal felszólította Izraelt, hogy vessen véget a polgári lakosságot sújtó légicsapásoknak.

Netanjahu – a hivatala általa nyilvánosságra hozott közlemény szerint – emlékeztetett arra, hogy Izrael azért lépett háborúba, mert „a terrorszervezet brutálisan meggyilkolt több száz izraelit, több mint kétszázat pedig fogságba ejtett”. Hangsúlyozta, hogy Izrael mindent megtesz azért, hogy ne tegyen kárt civilekben, felszólítja őket a harcok által érintett területek elhagyására. Ezzel szemben a Hamász mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a polgári lakosok elhagyják a nem biztonságos területeket, és fegyveresei élő pajzsként használják őket. Az izraeli miniszterelnök szavai szerint a Hamász kegyetlen körülmények között tart fogságban nőket, gyermekeket és idős embereket, amivel emberiesség elleni bűntettet követ el. Ezen felül a terrorszervezet fegyveresei iskolákat, mecseteket és kórházakat használnak főhadiszállásként.

Netanjahu figyelmeztetett arra, hogy azok a bűntettek, amelyeket most a Hamász a Gázai övezetben visz véghez, holnap akár Párizsban, New Yorkban vagy bárhol máshol a világban megtörténhetnek.

Ezért a világ vezetőinek a Hamászt kell elítélnie, nem pedig Izraelt

– szögezte le a miniszterelnök.

(MTI)

Blinken kevesli Izrael lépéseit a civil áldozatok korlátozására

Kevesli az izraeli lépéseket a civil áldozatok korlátozására a Gázai övezetben az amerikai külügyminiszter. Antony Blinken erről kilencnapos diplomáciai körútjának végén beszélt pénteken.

A külügyminiszter a Közel-Kelet és Ázsia több országát érintő útja végén az indiai Új-Delhiben kijelentette, hogy „túlságosan sok” palesztin halt meg és szenved, miközben Izrael kíméletlenül folytatja a háborút a Hamász ellen a Gázai-övezetben.

Antony Blinken elismerését fejezte ki Izraelnek, hogy formálisan is bevezette a napi humanitárius szüneteket a műveleti területen, lehetővé téve a civilek számára a távozást, valamint, hogy az izraeli vezetés egy második biztonságos menekülési folyosó is megnyitott. Hozzátette, hogy az izraeli lépések „emberéleteket fognak megkímélni és több segély eljutását teszi lehetővé a szükséget szenvedő palesztinok számára, ugyanakkor sokkal többet kell még tenni a polgári lakosság védelmében, és annak érdekében, hogy a humanitárius segítség elérjen hozzájuk”.

Antony Blinken hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak vannak további ötletei az izraeliek számára, hogy miként lehetne további előrelépést elérni, és ezeket megosztotta velük. Az amerikai külügyminisztérium pénteken tovább szélesítette a külföldön tartózkodó amerikaiak számára kiadott globális biztonsági figyelmeztetést. Jelenleg már a világ országainak több, mint felére van érvényben valamilyen fokozatú felhívás. 21 országra vonatkozóan a legmagasabb szintű a figyelmeztetés, ami a „Ne utazzon!” felhívást takarja, ide tartozik a Gázai-övezet és Libanon. Az utazás megfontolását a világ 20 országára vonatkozóan javasolja a külügyminisztérium, köztük Izrael és Ciszjordánia.

A kiadott figyelmeztetések a Közel-Kelet esetében háborús cselekmények, illetve terrortámadás és zavargások veszélye miatt vannak érvényben. A világ 70 országára vonatkozóan második fokozatú a figyelmeztetés él, amiben fokozott körültekintésre kéri az oda utazó amerikai állampolgárokat a külügyminisztérium.

(MTI)

Macron: Izraelnek abba kell hagynia a bombázást

Izraelnek abba kell hagynia a Gázai övezet civil lakosságát érő bombatámadásokat – mondta a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva a francia elnök.

Emmanuel Macron a BBC által péntek este ismertetett interjúban nem zárta ki az orosz-ukrán konfliktus tárgyalásos megoldásának lehetőségét. A közel-keleti konfliktus fellángolásáról szólva úgy fogalmazott: a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadások “tényszerűen a civil lakosságot érik”, és ezt semmi nem indokolhatja.

Macron szerint a bombatámadásokban csecsemők, nők, idős emberek halnak meg. Erre semmi ok, semmi jogosultság nincs, „éppen ezért arra szólítjuk fel Izraelt, hogy ezt fejezze be” – mondta a BBC-interjúban a francia elnök.

Hozzátette: a Párizsban e héten tartott nemzetközi békefórumon a résztvevő kormányok és szervezetek arra az egyértelmű véleményre jutottak, hogy az egyetlen lehetséges megoldást a hadműveletek humanitárius célú felfüggesztése, majd tűzszünet elrendelése jelentheti, mert így lehet megvédeni a civileket, „akiknek semmi közük a terroristákhoz”. Emmanuel Macron kijelentette: reméli, hogy tűzszüneti felhívásához más nyugati hatalmak, köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is csatlakozik.

A francia elnök hangsúlyozta: Franciaország egyértelműen elítéli a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen elkövetett október 7-i támadását. A támadásában 1400 izraeli meghalt, háromezren megsérültek, és a Hamász 240 túszt Gázába hurcolt.

Osztozunk Izrael fájdalmában, és osztjuk azt a szándékát is, hogy megszabaduljon a terrorizmustól

– mondta Macron a BBC-interjúban. Megismételte ugyanakkor, hogy ez sem jogosítja fel Izrael a gázai civilek folytatólagos bombázására.

A francia államfő az ukrajnai háborúról szólva „kolonializmussal és imperializmussal” vádolta Oroszországot. Kijelentette: ha Oroszország számára lehetővé válik a háború megnyerése, azzal „új birodalmi erő” jönne létre Európában, amely fenyegethet más egykori szovjet köztársaságokat, például Georgiát és Kazahsztánt, de akár az egész kontinenst is. Hozzátette ugyanakkor: eljöhet az ideje a tisztességes, jó tárgyalások elkezdésének is, annak, hogy „visszaüljünk tárgyalóasztalhoz és megoldásra jussunk Oroszországgal”.

(MTI)

Olvasói sztorik