A következő élő közvetítés része A hadsereg tel-avivi főhadiszállása előtt éjszakáztak az izraeli túszok családtagjai

Erdogan többé nem áll szóba Netanjahuval

KAZAKHSTAN'S PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP
KAZAKHSTAN'S PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP

Recep Tayyip Erdogan azt mondta, Gáza bombázása után már nem képes beszélni Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

Netanjahu többé nem olyasvalaki, akivel beszélni tudnunk. Kitöröltük, félredobtuk

– nyilatkozta a török elnök az asztanai Türk Tanácsból hazajövet. Hozzátette: Netanjahu felelős elsődlegesen a vérontásért, és már elvesztette saját állampolgárainak támogatását is.

Mindez nem jelenti a török-izraeli diplomáciai kapcsolatok végét. Erdogan hangsúlyozta: külügyminisztere és hírszerzési igazgatója továbbra is tárgyalni fog az izraeli féllel, ahogy teszi azt a Hamásszal és más palesztin csoportokkal.

Erdogan arról is beszélt, hogy az Európai Unió szerinte nem tudott korrekt módon viszonyulni a jelenlegi gázai helyzethez, és ennek következtében „mélyen megrendült a bizalma” az unióban. Úgy vélte,

az európai országok azért állnak Izrael mellé, mert úgy érzik, adósságuk van a holokauszt miatt.

Erdogan egyre élesebben fogalmaz az Izrael-Hamász háborúval kapcsolatban, a Türk Tanács ülésén is bírálta Gáza bombázását:

Kapcsolódó
Erdogan emberiesség elleni bűncselekménynek hívta a Gáza elleni bombázásokat
Pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnök is felszólalt a Türk Tanács ülésén, Asztanában.

(The Times of Israel / MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik