A következő élő közvetítés része Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza városát

Egy korty vízért és egy darab kenyérért könyörögnek a Gázában ragadt gyerekek

Még mindig több mint húszezer sebesült van a Gázai övezetben – közölte az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet azután, hogy szerdán először menekítettek Egyiptomba palesztin betegeket és külföldieket vagy kettős állampolgárokat.

A tragédia mértéke példátlan

jelentette ki az ENSZ palesztin menekülteket segítő hivatalának (UNRWA) a vezetője, Philippe Lazzarini. Személyes tapasztalaton alapuló megállapítását megerősítette több civilszervezet is.

Az MSF arról számolt be, hogy mind a 22 nemzetközi munkatársának sikerült elhagynia az övezetet Egyiptom felé, egyúttal azt kérte a nemzetközi közösségtől, hogy minél több embert evakuáljanak a palesztin területről.

Azoknak, akik el akarják hagyni a Gázai övezetet, lehetővé kell tenni, hogy ezt további késedelem nélkül megtehessék, és ez nem jelenti azt, hogy később ne térhetnének vissza

közölte az MSF, és azonnali tűzszünetre szólította fel a feleket.

Egy egyiptomi tisztségviselő szerint 76 sebesült palesztin és 335 külföldi, illetve kettős állampolgár szerdán elhagyhatta az övezetet abban az evakuálási műveletben, amely az első volt az Izrael és a Hamász közötti háború október 7-i kezdete óta.

Lazzarini szerdán azt mondta: október 7-e óta több mint 70 UNRWA-alkalmazott halt meg a Gázai övezetben. Kifejezte sajnálkozását amiatt is, hogy az övezetbe eddig bejutott humanitárius segély messze nem elegendő.

Szólt arról, hogy az övezetben a gyerekek „egy korty vizet és egy darab kenyeret” kértek tőle. „Ez volt humanitárius pályám egyik legszomorúbb napja” – tette hozzá.

Beszámolt arról, hogy csaknem egy hónapja nem jutott be üzemanyag-szállítmány az övezetbe, és ez katasztrofális hatással van a kórházak, a pékségek és a vízművek működésére, de a segélyszervezetek munkájára is.

Az izraeli védelmi minisztériumnak a palesztin területi civil tevékenységeket felügyelő szerve (COGAT) szerint szerdán 61 teherautónyi humanitárius segély érkezett az övezetbe Egyiptom felől.

Az alapvető egészségügyi felszereléseket és a humanitárius személyzetet be kell engedni az övezetbe, amelynek kórházai túlterheltek, és amelynek egészségügyi ellátórendszere a teljes összeomlás szélén van

közölte az MSF.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást hajtottak végre Izrael ellen, támadásuknak több mint 1400 halálos áldozata és háromezer sebesültje volt, mintegy 240 embert pedig elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta már több mint 8800 ember halt meg a Gázai
övezetben.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik