Nagyvilág

A parlament feloszlatását kezdeményezte a szerb kormány, előrehozott választás lesz

MTI
MTI

A parlament feloszlatását és előrehozott választások kiírását kezdeményezte hétfői ülésén a szerb kormány.

A javaslatot a szerb köztársasági elnöknek továbbították, akinek jogában áll feloszlatni a képviselőházat.

A parlamenti választások megtartása a jelenlegi körülmények között biztosítaná a demokrácia magasabb fokát, csökkentené a társadalom különböző szereplői közötti feszültségeket, ellehetetlenítené a kizárólagosságot és a gyűlöletbeszédet, és megerősítené a szabad véleménynyilvánítás jogát bizonyos politikai, gazdasági és más kérdések tekintetében, ideértve az európai értékek megerősítését is

– olvasható a kormány közleményében.

A kormány azt is közölte, hogy több politikai szereplő az utóbbi időszakban többször is kérte az előrehozott választások kiírását, így a voksolás jó lehetőséget biztosítana arra, hogy felmérjék a különböző elképzelések támogatottságát.

Az Ana Brnabic vezette kabinet egyben 66 szerbiai település képviselőtestületének a feloszlatását is jóváhagyta.

Az utóbbi hetekben Aleksandar Vucic szerb elnök többször is bejelentette, hogy december 17-én előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi és bizonyos helyeken önkormányzati választást tartanak. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik