Nagyvilág

Tévés lesz a volt brit kormányfőből

Neil Hall / MTI / EPA
Neil Hall / MTI / EPA
Televíziós műsorvezetőként folytatja pályafutását Boris Johnson volt brit miniszterelnök.

A GB News nevű brit médiatársaság pénteki bejelentése szerint Boris Johnson – aki 2019 nyarától három évig töltötte be a kormányzó Konzervatív Párt vezetőjeként a miniszterelnöki tisztséget – a jövő év elején lép be a céghez műsorvezetőként, programkészítőként és kommentátorként. Johnsonnak a tájékoztatás szerint kulcsfontosságú szerepe lesz a jövőre esedékes brit parlamenti választások, valamint az ugyancsak 2024-ben tartandó amerikai elnökválasztás tudósításában.

A volt brit kormányfő mindemellett új sorozatot is indít, amelynek célja az ő műsorvezetésével Nagy-Britannia globális befolyásának bemutatása – fogalmaz tájékoztatásában a GB News.

Boris Johnson a bejelentéshez fűzött videónyilatkozatában lázadó csatornának nevezte a GB News-t és közölte: műsoraiban elmondja majd kozmetikázatlan véleményét Oroszországon és Kínán át az ukrajnai háborúig mindenről.

A 2019-ben tartott legutóbbi brit parlamenti választáson az akkor még Boris Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és 80 fős – a brit parlamenti rendszerben rendkívül kényelmesnek számító – alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt. Johnson azonban tavaly júliusban lemondott a pártvezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségről, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban a koronavírus-járvány miatt saját kormánya által elrendelt korlátozások idején ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek.

A volt miniszterelnök idén nyáron alsóházi képviselői mandátumát is visszaadta, miután a képviselői mentelmi jog és egyéb előjogok alkalmazását szabályozó alsóházi szakbizottság vizsgálati jelentése szerint szándékosan félrevezette a parlamentet, amikor többször is kijelentette, hogy ezeken az összejöveteleken nem történt törvénysértés.

A közkeletűen „partygate” néven emlegetett ügy az utóbbi évek legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, és ennek hatására mélypontra süllyedt a konzervatívok választói támogatottsága.

A GB News 2021 júniusában indult. A műsorszóró cégek szabályozásáért is felelős brit távközlési felügyelet (Ofcom) eddig hétszer indított vizsgálatot a társaság ellen médiaetikai, pártatlansági és összeférhetetlenségi kifogások miatt. A GB News műsorvezetőként alkalmazza Nigel Farage-t, a radikálisan EU-ellenes UKIP párt volt vezetőjét is, aki a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) vezető 2016-os népszavazás előtt évekig kampányolt azért, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.

Johnson politikai pályafutása előtt is újságíró volt. Gyakornokként a The Times című konzervatív napilapnak írt cikkeket, ám innen menesztették, miután kiderült, hogy egy történelmi tárgyú írásban valótlan, kitalált idézetet tulajdonított egy történésznek. Később a The Daily Telegraph című, ugyancsak konzervatív irányzatú napilaphoz szegődött, amelynek brüsszeli tudósítójaként gyakran erőteljesen EU-szkeptikus – pályatársai és későbbi politikus kollégái által nem egyszer bírált és hitelességükben megkérdőjelezett – cikkeiről vált ismertté.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik