Nagyvilág

Nem megy simán Tusk kormányalakítása, a lengyel elnök szerint a Jog és Igazságosság is azt állítja, megvan a többsége

MTI/EPA/PAP/Lukasz Gagulski
MTI/EPA/PAP/Lukasz Gagulski

Az október 15-ei parlamenti választás után két komoly kormányfőjelölt van, Mateusz Morawiecki jelenlegi és Donald Tusk volt miniszterelnök – jelentette ki csütörtökön Andrzej Duda lengyel elnök (kiemelt képünkön).

Amint ismert, bár a választáson a legtöbb szavazatot az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kapta, a jobboldali kormánypártnak a szélsőjobboldali Konföderációval sincs többsége, míg a Tusk vezette Polgári Koalícióból, valamint a Lengyel Parasztpártból, a Lengyelország 2050 pártból és az Új Baloldalból álló centrista ellenzéki tömb bírja a képviselői helyek több mint felét. Számszerűen:

  • a PiS 194 mandátummal rendelkezik a 460 fős szejmben.
  • Az ellenzéki tömbnek együttesen 248 mandátuma van (a többséghez 231 is elég).
  • Nyilatkozatai szerint egyik táborral sem kíván koalícióra lépni a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció, amely 18 mandátumot szerzett az alsóházban.

Ehhez képest a PiS támogatásával megválasztott államfő azt közölte: mindkét nagy politikai csoportosulás azt állítja, hogy parlamenti többséggel rendelkezik. Sőt Duda onnan közelített a kérdéshez, hogy a lengyel demokrácia történetében először áll fenn olyan helyzet, hogy az egyik oldal megnyerte a választást, a másik pedig azt állítja, hogy ő rendelkezik többséggel. Felidézte egyúttal, hogy a szokásjog szerint az elnök eddig mindig a győztes tömörülés jelöltjét bízta meg kormányalakítással, ami ez esetben a PiS volna.

Kitért arra, az ellenzéki tömörülések azt közölték vele, hogy egyelőre nincs koalíciós szerződésük, ezért még nem tudnak megnevezni konkrét személyeket, akiket a miniszteri posztokra jelölnek.

Duda rámutatott: a jelenlegi parlamenti ciklus november 12-én ér véget, ezért azt tervezi, hogy 13-ára hívja össze az új parlament alakuló ülését.

A választáson kialakult helyzetről, a kormányalakítás és a kormányzás várható nehézségeiről itt írtunk bővebben, és bőségesen beszéltünk a témáról a Háromharmad podcastban is.

Kapcsolódó
Orbán ádáz ellenfele győzött Varsóban, kérdés, mit kezd az illiberális államkezdeménnyel
Donald Tusk tavaly Orbán Viktor ellen szónokolt a hazai ellenzék budapesti nagygyűlésén, és korábban az Európai Néppárt vezetőjeként is összekülönbözött a magyar miniszterelnökkel. Kormányszinten így véget érhet a lengyel-magyar barátság. De mi jön helyette, és mi vár Tuskra odahaza?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik